Nem mozdul a forint, épphogy 411 alatt maradt
Ma sem tudott talpra állni a magyar fizetőeszköz, pedig egy hete még bíztunk a feltámadásában.
Nem mozdul a forint, épphogy 411 alatt maradt
Ma sem tudott talpra állni a magyar fizetőeszköz, pedig egy hete még bíztunk a feltámadásában.
Baljósan kezdett a forint, pedig fontos nap a mai
Kedd reggel mérsékelten gyengült a hazai valuta árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Nehéznek tűnik, de érdemes átadni a döntés jogát a befektetéseinknél
„A megtakarítási hajlandóságban az utóbbi években látható változások hasonlóak ahhoz, amit Európa más országaiban tapasztalunk” – mondta az Economxnak Kovács Krisztián, a Concorde stratégiai projektekért felelős vezetője. A Relax Befektetési Számlát 10-15 perc alatt megnyithatjuk teljesen online, és még a befektetési döntések miatt sem kell aggódnia az ügyfélnek. Interjú.
Van, ahol 250 forint egy euró
Egy sokak által ismert módszer keltette fel a Reddit népének figyelmét, egyesek maffiáról, mások egy kíváló üzleti lehetőségről beszélnek.
A kormány rájátszik a forint gyengülésére a volt KSH-elnök szerint
Mellár Tamás szerint összességében negatívan érinti Magyarországot az amerikai elnökválasztás eredménye. A Párbeszéd képviselője szerint nincs esély arra, hogy a forint számottevően erősödjön, hiszen Magyarország jelentős mértékben eladósodott.