Szomorú adatok jöttek a magyar bérekről
Ahelyett, hogy közelítenének a magyar bérek a nyugat-európai keresetekhez, egyre nő a szakadék - számolt be egy friss tanulmány adatairól a hvg.hu.
Szomorú adatok jöttek a magyar bérekről
Ahelyett, hogy közelítenének a magyar bérek a nyugat-európai keresetekhez, egyre nő a szakadék - számolt be egy friss tanulmány adatairól a hvg.hu.
A mentőszolgálat vezetése sem elégedett a mentődolgozók bérével
A jövő év végére 2016. elejéhez képest legalább 67 százalékkal több lesz a mentődolgozók fizetése - mondta az Országos Mentőszolgálat főigazgatója vasárnap az MTI-nek.
Mennyibe kerül Orbán Viktor munkája? És a többieké? - Fizetésmatek 2017
Havonta több mint 2,1 millió forint összkiadást jelent Orbán Viktor fizetése. Ebből 1,15 millió marad nettóban. Egyébként pedig a fizetést terhelő elvonásokban Magyarország gyengén áll, bár javul a helyzet. Fizetésmatek.
Túl sokat keresnek az egyetemi tanárok?
Bérmaximum bevezetését rendelte el a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) tanárainál az Emmi oktatásért felelős államtitkára. Utasította az egyetem rektorát, hogy az európai uniós projektekkel együtt sem lehet több a pénze a tanároknak, mint a minisztériumban osztályvezetői posztokon - írta a 24.hu.
Egyre többe kerül a készpénz
Bár 2015-ben is hatalmasat ugrott a készpénzgyártás költsége, tavaly ezt is sikerült túlszárnyalni, a korábbi évek többszörösét költi a jegybank érme- és bankjegygyártásra.