Itt az Oktoberfest: szombat délben verik csapra az első hordó sört Münchenben
Ezzel hivatalosan is kezdetét veszi az idei hagyományos, immár 188. Oktoberfest sörfesztivál Münchenben.
Itt az Oktoberfest: szombat délben verik csapra az első hordó sört Münchenben
Ezzel hivatalosan is kezdetét veszi az idei hagyományos, immár 188. Oktoberfest sörfesztivál Münchenben.
Sörben és borban is fürödhetnek a Balatonhoz látogatók
A Balatonon ebben az időszakban kezdődnek a szüreti mulatságok, amelyek sok ezer vendéget vonzzanak évről évre. A hagyományos boros rendezvények mellett, ma már a sörfesztiválok is teret követeltek maguknak, igazodva a fogyasztói szokásokhoz.
A Poor Things nyerte az Arany Oroszlánt, Reisz Gábor szekciódíjat kapott
Jorgosz Lantimosz görög rendező filmje nyerte el szombat este a 80. Velencei Nemzetközi Filmfesztivál oroszlánját.
Burning Man: otthagyhatják a sártengert a fesztiválozók
Megnyitották a Burning Man fesztiválról kivezető utat, több tízezer fesztiválozó indulhatott útnak.
Ezen a fesztiválon még biztosan nem járt korábban
A nyár utolsó hétvégéjén az Inotai hőerőműben az ipari örökség és a kortárs kreativitás találkozik több mint 200 ezer négyzetméteren.