Pénteken tartja következő ülését a Felsőoktatási Kerekasztal, amelyen megtárgyalják a felsőoktatás átalakításának új koncepcióját. A tervezet szerint bevezetnék az oktatók teljesítményközpontú, előmeneteli rendszerét, csökkenne a szakok száma, és 2020-tól középfokú nyelvvizsga lenne a felsőoktatásba való belépés feltétele.
Szerző(k): Inforádió, MTIHelyzetfeltárás és értékelés. Ezt tartja legelső feladatának a Semmelweis Egyetem pénteken kinevezett kancellárja. A PSZÁF korábbi elnöke, Szász Károly november 15-től kezdheti meg munkáját. Azt mondta: részben az állami akaratot kell majd érvényesítenie az egyetemen, ugyanakkor az egyetemi szempontokat is megfelelően kell tudni artikulálni az állam felé.
Szerző(k): InforádióA szakok számának csökkentését 15 százalékkal, az oktatók teljesítményközpontú előmeneteli rendszerének bevezetését, az agrároktatásban a farmerképzés elindítását tartalmazza egyebek mellett a Fokozatváltás a felsőoktatásban című kormányzati stratégia, amely 2020-tól legalább egy nyelv középfokú ismeretét is előírná felvételi követelményként a diákoknak.
Szerző(k): MTIElkészült a Fokozatváltás a felsőoktatásban című új felsőoktatási koncepció. A dokumentum, amelyet keddi ülésén vitatott meg a Felsőoktatási Kerekasztal, a következő 15 év legfontosabb céljait és feladatait jelöli ki.
Szerző(k): MTIMintegy 70 ezer diák kezdte meg tanulmányait idén szeptemberben, ám sokan olyan szakmát tanulnak, amivel nehéz lesz később elhelyezkedni – hívta fel a figyelmet közleményében a Profession.hu. Mutatjuk, mivel lehet nagyot bukni!
Szerző(k): EconomxA \"keleti nyitás\" jegyében most szeptembertől közel ötszáz külföldi diák kezdi meg tanulmányait hazai állami egyetemeken, akiknek a magyar állam fizeti a képzését és ad nekik ösztöndíjat.
Szerző(k): EconomxA felsőoktatásért felelős államtitkár szerint \"megkérdőjelezhető, hogy szükség van-e annyi szakra a felsőoktatásban, mint jelenleg\". A szakpolitikus a győri Széchenyi István Egyetem vezetőivel tárgyalt kedden - írja az edupress.hu a kisalfold.hu-ra hivatkozva.
Szerző(k): EconomxA felsőoktatási államtitkárságnak az a célja, hogy a két éve folyó stratégiaalkotási folyamat eredményeként év végén a kormány tárgyalja meg és fogadja el a magyar felsőoktatási stratégiát - közölte Palkovics László, az Emberi Erőforrások Minisztériumának felsőoktatásért felelős államtitkára csütörtökön Debrecenben.
Szerző(k): Inforádió