Kivizsgálta az ügyészség Hadházy Ákos feljelentését a miniszterelnök utazásával kapcsolatban. A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség a feljelentést bűncselekmény hiányában elutasította.
Szerző(k): Varga CsengeCsak az ügyintézésre hivatkozva 7 milliárd forintot kerestek rajtuk, azonban sokuk a kötvény ellenértékét, azaz a 300 ezer eurót sem kapta vissza. Ügyvédjeik feljelentést tettek. A magyar állam is rengeteget bukott a letelepedési ügyleteken.
Szerző(k): EconomxTavaly élesedett a törvény Oroszországban, amely tiltja az úgynevezett „LMBT propagandát”. Már meg is születtek a Putyin elnök által tavaly év végén aláírt törvényre hivatkozó első feljelentések és ítéletek. A büntetés: börtön, pénzbírság és kitoloncolás.
Szerző(k): Hercsel AdélA jegybank arra kéri a Falcon-ügy befektetőit, illetve azokat, akik érdemi információval rendelkeznek a témában, hogy tegyenek feljelentést a Budapesti Rendőr-főkapitányságon, illetve terjesszék elő polgári jogi igényüket.
Szerző(k): Varga CsengeA kormánypártok hétfőn büntetőfeljelentést tettek ismeretlen tettes ellen: arra kérik a nyomozó hatóságot, hogy közveszéllyel fenyegetés és rémhírterjesztés megalapozott gyanúja miatt rendeljen el nyomozást a lakossági megtakarításokat érintő, rémhírkeltő SMS-ek ügyében - közölte a KDNP frakciószóvivője hétfőn.
Szerző(k): Horváth TiborAz MNB 43 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki a CreditLure Kft.-re, mivel az engedély nélkül gyűjtött visszafizetendő pénzeszközöket az ügyfeleitől, emellett jogosulatlan pénzügyi közvetítői (alkuszi) tevékenységet is végzett. A társaság – amellyel szemben már korábban is fellépett a jegybank – törvénysértő tevékenységeit „mediációnak”, illetve „pénzkezelésnek” nevezte, írja közleményében a Magyar Nemezeti Bank.
Szerző(k): Szabó DánielAz MNB azonnali hatállyal megtiltotta a SAFIS EVO Inc.-nek, hogy jogosulatlanul bármely, a jegybank engedélyéhez vagy bejelentéshez kötött tevékenységet végezzen. Az MNB piacfelügyeleti eljárást folytat a társasággal szemben. A fantasztikus startupokba fektető cég ellen büntetőeljárás is folyik.
Szerző(k): Herman BernadettAz illetékes szerbiai miniszter szerint rossz üzenet az állami vállalatok vezetőjének, hogy az ügyészség nem indít eljárást az ország áramszolgáltatóját korábban vezető személy ellen egy cégénél kirobban botrány ügyében. A hatóság úgy látja, nem tehetett a cég néhány alkalmazottjának károkozásáról.
Szerző(k): Komócsin SándorHamis ruhákból álló szállítmányt kaptak el a NAV ellenőrei.
Szerző(k): Csernátony Csaba