Egy hónap késéssel állhat csak fel és kezdheti meg működését az Ursula von der Leyen vezette Európai Bizottság.
Szerző(k): Szabó DánielAz olasz kormány szerda hajnalba nyúló ülésén jóváhagyta a jövő évi költségvetés tervezetét, amelynek célja, hogy csökkentsék a középosztály adóterhelését és lecsapjanak az adófizetés alól kibúvókra - írta az MTI a Reutersra hivatkozva.
Szerző(k): Domokos ErikaUrsula von der Leyen, az Európai Bizottság megválasztott elnöke egy férfi és egy női biztosjelölt megnevezését kérte a tagállamoktól korábban, és ez érvényes azon három országra is, amelyeknek elutasították az első választottját - közölte a brüsszeli testület szóvivője kedden.
Szerző(k): K. Kiss GergelyJóváhagyta az Európai Bizottság a Condor számára nyújtott hat hónapos áthidaló kölcsönt, amelyet a német szövetségi állam és a Hessen tartományi kormányzat nyújt a német légitársaság részére - írja az Airportal.
Szerző(k): Szász PéterAz Európai Bizottság részletes vizsgálatot indított annak megállapítására, hogy összhangban áll-e a regionális állami támogatásokra vonatkozó uniós szabályokkal Magyarországnak az a terve, miszerint 108 millió euró (mai árfolyamon mintegy 35,86 milliárd forint) összegű állami támogatást nyújt a Samsung SDI számára a vállalat gödi akkumulátorcella-gyártó üzemének bővítésére irányuló beruházáshoz.
Szerző(k): K. Kiss GergelyMég nem lezárt a magyar biztos jelölése az Európai Bizottságba, sajtóhírek szerint ugyanis Ursula von der Leyen két politikus jelölését várja Orbán Viktortól.
Szerző(k): Komócsin SándorCsúszhat az Ursula von der Leyen vezette új Európai Bizottság eredetileg november 1-jére tervezett hivatalba lépése - közölték brüsszeli diplomáciai források pénteken.
Szerző(k): Szász PéterAz Európai Bizottság belsőpiacokért és iparért felelős bizottságai titkos szavazással elvetették a francia biztosjelölt, Sylvie Goulard jelölését - írja a Politico.
Szerző(k): Szabó Zsuzsanna