Manfred Weber kimondta: ezt várják az új magyar kormánytól
A Néppárt vezetője leszögezte, hogy a Tisza-kormány felé bizalommal tekintenek, de nincs vesztegetni való idő.
Máris bővítené európai autógyártását a hazánkba frissen betört kínai márka
Miután Európában belül többek közt már Magyarországon is megvetette a lábát, még tovább terjeszkedne az ázsiai gyártó a kontinensen.
Vonattal Európa körül nulla forintból – idén is indul a pályázat a fiataloknak
Újra lehetősége nyílik a fiataloknak ingyenesen utazni Európában vonattal, ugyanis a DiscoverEU-program több száz magyar fiatalnak oszt bérletet.
Bemondta Putyin: ez a terve Európával
Az orosz elnök szerint Moszkva nem ellenzi a kapcsolatok helyreállítását Európával.
Robbant a tőzsde: meredeken zuhan az olajár, de a kockázatok még nagyon is valósak
Erősödéssel zártak az európai piacok, az arany is drágult, az olajár pedig a közel-keleti enyhülés reményében esésnek indult.
Kilőtt a gázár, megütötték az európai tőzsdéket
Csökkenéssel zártak ma a vezető nyugat-európai tőzsdeindexek a keddi nyereséges zárást követően, a piaci szereplők figyelemmel kísérik a közel-keleti geopolitikai fejleményeket.