Az elmúlt három hónapban emelkedtek ugyan az árak az amerikai tőzsdéken, de éppen a rossz szektorok teljesítettek jól. Ebből még baj lehet.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásAugusztusban sorban a harmadik hónapja romlott a ZEW gazdasági kutatóintézet német befektetői hangulatindexe és váratlanul nagy csökkenéssel kilenc havi mélypontra esett - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaTömegével igyekeznek kihasználni az eufórikus hangulatot a tőzsdén a cégek, és egymás után vonnak be tőkét részvénykibocsátással még a veszteséges cégek is. Ezek aránya mostanra olyan magasra nőtt, amire az elmúlt 20 évben kétszer volt csak példa, s mindkét esetben komoly tőzsdei összeomlás következett.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásA kamatok a béka feneke alatt, az ingatlanárak és a tőzsdék az egekben. Ez azonban nagyon gyorsan és nagyon drasztikusan megváltozhat, ha nem csak átmenetinek bizonyul a most fellángolt infláció, és az amerikai Fed a vártnál hamarabb és drasztikusabban kezd el szigorítani. Márpedig ennek megvan az esélye.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásHelyenként továbbra is előfordulhatnak ugyan záporok, zivatarok, de jellemzően sok napsütés és nyáriasan meleg idő várható a jövő héten - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
Szerző(k): Domokos ErikaÚjabb neves befektető csatlakozott azok táborához, akik szerint a Tesla részvények árazása értelmetlen magasságokba szökött. Ezúttal a Big Short című filmből ismert Michael Burry cége tette közzé, hogy nagyon nagy pozícióval játszik az áresésre.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásA kriptovaluták pénteken erőteljesen veszítettek értékükből, mivel a befektetők attól félnek, hogy a Joe Biden elnök által felvetett tőkenyereségre érvényes jövedelemadó-emelési terve visszafoghatja a digitális eszközökbe történő befektetéseket. A bitcoin az 50 000 dolláros "pszichológiai támaszvonal" alá esett, közel 50 napja a legalacsonyabb pontjára.
Szerző(k): Szabó DánielSok eső várható a következő napokban, de melegszik az idő, így ismét előfordulhatnak 20 Celsius-fok körüli csúcsértékek. A hét második felében újabb hidegfront érkezik, de több lesz a napsütés - írja az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) MTI-nek küldött előrejelzésében.
Szerző(k): Domokos Erika