A homogén tüzelőanyagra épült rendszerek és a nagy, monolit erőművi egységek problémájára és lehetséges következményeire hívja fel a leginkább a figyelmet mindaz, amit a tutukai szénerőmű idézett elő Dél-Afrikában.
Szerző(k): Szabó M. IstvánAz AGL az egész ausztrál kontinens legnagyobb energetikai cége, és bár jó ideje reklámozza a zöldenergiát is, most úgy döntött, hogy tényleg elkezdi bezárogatni az ország egyik legnagyobb a szénerőművét. Kicsivel hamarabb is, mint ahogyan legutóbb ígérte.
Szerző(k): Szabó M. IstvánIndia hajlik arra, hogy továbbra is importáljon kokszszenet Oroszországból - mondta Ramchandra Prasad Singh, az indiai acélminiszter vasárnap, ezzel úgy tűnik, India szembe megy azzal a globális trenddel, amely Moszkva ukrajnai inváziója miatt karanténba zárná Moszkvát.
Szerző(k): Molnár CsabaUkrajna régóta tervezte, hogy az áramhálózatát leválasztja az oroszországiról, és az EU-s rendszerhez csatlakoztatja. A háború előtti menetrend szerint ez 2023-ban történt volna meg.
Szerző(k): Tér DiánaEtiópia részlegesen beindította vasárnap az áramtermelést a Kék-Níluson felépített Nagy Reneszánsz Gáton (GERD), amely számos vízelosztási vita forrása közte és Szudán, illetve Egyiptom között - jelentették helyi hírügynökségek az MTI szerint.
Szerző(k): Szabó DánielMeglepő, ha az EU-ban egy fontos kérdés úgy kerül elő, ahogy az a zöldatom és a zöldgáz ügyével történt; de az méginkább, hogy máris megjelent az az értelmezés, hogy e lépés volna az olcsó energia záloga. Mi van az átcímkézési szándék mögött? Miért vannak máris késésben a lengyelek? Továbbra is ki kell-e világítani éjszaka a belga autópályát? Egyáltalán: gyógyírt hozhat-e a bajokra, ha a régi eszközöket és módszereket erőltetjük tovább? Erről szól a Napi.hu friss videós podcastja.
Szerző(k): Szabó M. IstvánCsődbe ment a Romelectro, Románia legnagyobb építési vállalata az energetikai szektorban. A bajok a céggel már három éve tartanak, ám úgy tűnik a rossz adatok nem voltak elég figyelmeztetőek.
Szerző(k): Komócsin SándorA világ egyik legnagyobb tengeri szélerőműparkjának turbináinak üzembe helyezése befejeződött, és a német RWE energiaipari vállalat szerint 2022 első negyedévében már teljes kapacitáson termelhetnek áramot a Triton Knoll tengeri telepen.
Szerző(k): Szabó Dániel