BUX 140440.27 0,7 %
OTP 46140 0,37 %
header

eredmény

04.
10.
23:59

Leépítések a Marconinál

A Marconi Plc a rendelésállomány csökkenése miatt a következő egy év során 55 ezer alkalmazottja közül 3 ezernek felmond; a leépítések fele a szigetországi üzemeket érinti - közölte tegnap a távközlési berendezéseket gyártó brit cég, hozzátéve, hogy a korábban nyilvánosságra hozott terv, miszerint a jövőben 3000 magasan képzett szakembernek teremtenek munkahelyet Nagy-Britanniában, nem változott. A cég a március végén zárt pénzügyi évben az utolsó negyedévben romló piaci feltételek ellenére a tavalyi 750 millió fonttal szemben közel 800 millió font (1,16 milliárd dollár) üzemi nyereséget ért el, ami megfelel az elemzői várakozásoknak. Az átalakítás 400 millió font rendkívüli kiadással terheli meg az idei mérleget; az ebből eredő megtakarítás évi összege viszont 2003 márciusáig több mint 200 millió font lesz. A brit lapok a hét végén nemcsak a Marconi szerkezetátalakítási terveit szellőztették meg, de profit warningot is valószínűsítettek, minek folytán részvényeinek árfolyama hétfőn több mint 7 százalékkal gyengült. A végül is jobb hírt hozó tegnapi bejelentés nyomán a cég papírjai 11 százalékkal erősödtek. (NAPI)

Szerző(k):
Sebő Gábor
04.
05.
23:59

A lakossági piac vezető helyére tör a BB

Egy-másfél év múlva az első-második legnagyobb lakossági bank szeretne lenni a Budapest Bank (BB) Rt. - jelentette ki Gáti Tamás, a BB lakossági üzletágának vezetője csütörtöki tájékoztatóján. A bank jelentős fejlesztésekbe fogott: új lakossági folyószámlacsomagot és kártyát dob piacra, rövidesen pedig internetes szolgáltatást vezet be, ezeket nyáron kis-, közép- és egyéni vállalkozók számára is kiterjeszti. A lakossági üzletág 2000-ben nullszaldóval zárt, az idén azonban már nyereséget terveznek. Év végéig legalább 250 ezer lakossági folyószámlára számítanak, ami 90-100 ezres növekedés a tavaly év végi helyzethez képest. A BB a harmadik legnagyobb kártyakibocsátó bank Magyarországon, s ezen a pozíción még javítani szeretnének - mondta Gáti. Tartani szeretné a bank a fogyasztói hitelek piacán elért vezető pozícióját, 2001-ben 15 milliárd forint hitelkihelyezésre számítanak. G. Á.

Szerző(k):
Gilyén Ágnes