Az egykori osztrák távközlési monopólium, a Telekom Austria nettó vesztesége tavaly 285,6 millió euró volt; a Bloomberg által megkérdezett elemzők ennél nagyobb, 354-489 millió eurós veszteséget prognosztizáltak. Az EBITDA-nyereség 31 százalékkal, 1,017 millió euróra csökkent, a Reuters által megkérdezett elemzők azonban 40 százalékos visszaesésre számítottak.
A borúlátó piaci várakozások nem utolsósorban a cég által januárban közzétett profit warningra vezethetők vissza, amelyben az EBITDA-nyereségre vonatkozó előrejelzést 1,039 milliárdról 880-940 millió euróra rontották, főként a költségcsökkentési programmal járó létszámleépítés kiadásai miatt. A cég részvényei mindezek folytán több mint 30 százalékot vesztettek értékükből a novemberi tőzsdei kibocsátás óta (NAPI Gazdaság, 2000. november 3., 9. oldal), az eredmények hatására azonban kedden 5,9, tegnap további 1,6 százalékot erősödtek. A kibocsátás eredményeképpen az állami tulajdon 74,9-ről 47,8 százalékra csökkent a cégben, a Telecom Italiának 29,8 százalékos részesedése van.
A vártnál jobb eredmény a cég vezetése szerint főként annak köszönhető, hogy a csoporthoz tartozó Mobilkom Austria AG mobilszolgáltató a negyedik negyedévben a vártnál nagyobb árbevételt és üzemi nyereséget ért el; az előbbi 23,2 százalékkal, 438 millió, az utóbbi 15,6, százalékkal 261 millió euróra nőtt.
A Telekom Austria a kiadások visszafogása érdekében a tavalyi 1070 fő után idén 3000 fős létszámcsökkentést hajt végre a vezetékes ágazatban és erőfeszítéseket tesz a tőkeráfordítások és az üzemi költségek csökkentésére. Mindennek eredményeképpen idén várakozásai szerint ismét javulni fognak az eredmények és az EBITDA-nyereség 1,2 milliárd euró lesz.
(NAPI)
