Optimista az ENSZ: hat éve nem látott növekedést várnak
A globális gazdaság 2011 óta a legnagyobb ütemben, mintegy 3 százalékkal nő az idén - áll az ENSZ-nek a világgazdaság helyzetéről és kilátásáról szóló, hétfő este ismertetett éves jelentésében.

Észak-Korea kész rendszeres kapcsolattartásra az ENSZ-szel?
Az észak-koreai kormányzat készen áll a szorosabb kapcsolattartásra az ENSZ-szel - közölte szombaton a kommunista ország állami médiája, miután véget ért a világszervezet politikai ügyekért felelős főtitkárhelyettesének ötnapos látogatása.
Ön érzi? Csökkent az élelmiszerek ára
Mérséklődtek a nemzetközi élelmiszerárak októberben, lekövetve a tejtermékek árának mozgását - jelentette be az Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Világszervezet (FAO). Így a szervezet indexe 27 százalékkal alacsonyabban zárt, mint minden idők legmagasabb értéke 2011 októberéből.
Nagy a felháborodás az WHO jószolgálati nagyköveti kinevezése miatt
Komoly kritika zúdult pénteken az ENSZ-re, miután kiderült, hogy az egészségügyi kérdések jószolgálati nagykövetévé nevezik ki Robert Mugabe zimbabwei elnököt - írja a Guardian.
Nagyon kiakadt az USA az ENSZ-re
Washington felháborodással fogadta a Kongói Demokratikus Köztársaság (a volt Zaire) hétfőn történt beválasztását az ENSZ Emberi Jogi Tanácsába (EJT).