A bűnözők rávették az áldozatot, hogy telepítse telefonjára az Anydesk nevű programot, amihez még segítséget is nyújtottak és elkérték az SMS-ben kapott kódokat. Ezzel már könnyen hozzáférhettek a bankszámlához.
Szerző(k): EconomxA norvég tömeggyilkos Anders Behring Breiviknél is nagyobb mészárlásra készült az a szintén norvég férfi, akit Budapesten, bérelt lakásában fogott el a Terrorelhárítási Központ (TEK) – közölte a TEK vezetője.
Szerző(k): Varga CsengeEgész éjszaka ütlegelt egy kiskorú lányt saját házában egy férfi, mert arra akarta rávenni a fiatal, hogy vállaljon prostitúciós tevékenységet külföldön. A 17 éves lány életveszélyes állapotban került kórházba, a férfi pedig mindent tagad.
Szerző(k): EconomxHazahozták a Dominikai Köztársaságban elfogott magyar nőt, akit Magyarországon pénzmosás, csalás és költségvetési csalás miatt több mint 15 év szabadságvesztésre ítéltek, de 2012 tavaszán nyomtalanul eltűnt; a 43 éves debreceni nő „Európa egyik legkeresettebb bűnözője volt” – írta a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda kedden a police.hu oldalon.
Szerző(k): EconomxBűnszövetségben elkövetett zsarolás bűntettével gyanúsítanak három Fejér vármegyei férfit, akik több alkalommal több millió forintot követeltek egy 21 éves férfitől – közölte a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság pénteken a rendőrség honlapján.
Szerző(k): Németh TamásDmitrij Medvegyev volt orosz miniszterelnök szerint a Vlagyimir Putyin elleni elfogatóparancsnak szörnyű következményei lesznek, ugyanis a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) egy olyan atomhatalmat akar bíróság elé állítani, amely nem is része a büntetőbíróságnak. Az ICC szerint akkor is hatályos a parancs, ha véget ér a háború, tehát Putyin elnök ellen élete végéig érvényben marad az elfogatóparancs.
Szerző(k): Varga CsengeCsaknem egymillió forint értékű adózatlan cigarettát találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai egy autóban a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Tiszabecsnél.
Szerző(k): Horváth Tibor