Durva pusztítást végzett a válság a rákbetegek között
Több mint félmillió rákos beteg is belehalhatott abba, hogy a pénzügyi válság miatt nem tudta fizetni a szükséges kezeléseket - írja a Telegraphra hivatkozva a 444.hu.
Durva pusztítást végzett a válság a rákbetegek között
Több mint félmillió rákos beteg is belehalhatott abba, hogy a pénzügyi válság miatt nem tudta fizetni a szükséges kezeléseket - írja a Telegraphra hivatkozva a 444.hu.
Aki teheti, magánorvoshoz menekül
Két év alatt csaknem megduplázódott az az összeg, amit a lakosság magánrendelőkben hagyott: 2012-ben 31 ezer, 2014-ben pedig 57 ezer forintot költöttek el a magyarok magánszolgáltatóknál. Míg az elmúlt év augusztusában a budapesti felnőttek 45 százaléka mondta, hogy az előző két évben magánorvoshoz fordult, 2016 márciusában már 60 százalékuk nyilatkozott így - hangzott el egy a magánegészségügy helyzetéről szóló mai háttérbeszélgetésen.
Nagyot változik jövőre a gyed
Jelentősen változnak jövő januártól a gyermekgondozási díjra (gyedre) alkalmazandó szabályok - hívja fel a figyelmet az Adózóna.hu.
Ez az, ami rendkívül lerövidíti a betegszabadságot
A magán egészségbiztosítási piac idén mintegy 10 százalékkal nőhet, értéke pedig elérheti a 36,5 milliárd forintot - becsüli a MediHelp International egészségügyi szolgáltató
Összeomlott az új egészségügyi rendszer a szomszédban
Ma indult és máris összeomlott az az új romániai egészségbiztosítási rendszer, amely mágneskártya használatához köti az egészségügyi szolgáltatások elszámolását.