Jogszabály teszi lehetővé a távközlési szolgáltatók számára, hogy évente egy alkalommal a fogyasztói árindex változásával korrigálják előfizetéseik és szolgáltatásaik díjszabását. Az elmúlt hetekben több szolgáltató is bejelentette az idei évre vonatkozó, az infláció mértéke alapján számított díjkorrekciót. Ez alapján a Magyar Telekom 15, a Yettel 15,3, a Vodafone pedig 15,4 százalékos drágulásról értesítette ügyfeleit. Az emelések mértékét forintra váltva csekély a különbség a három nagy szolgáltató között, ami havidíjak szintjén ténylegesen akár csak néhány tíz forintos differenciát jelent. A díjkorrekciót a szolgáltatók tavalyi emelésével együttesen vizsgálva ugyanakkor már jelentős a különbség. Két év alatt a Yettel 29,8, a Telekom 29,5, míg a Vodafone 24,79 százalékkal emelte az árait.
Szerző(k): EconomxDurván megdrágulnak a fedezetlenségi díjak 2024-től, így aki eddig nem kötött kötelező biztosítást a forgalomban lévő autójára, az rosszul járhat.
Szerző(k): Zádori BenceSzeptemberben 12,2 százalékkal nőttek átlagosan a fogyasztói árak az előző év azonos hónapjához képest. Az üzemanyagok ára jelentősen emelkedett, az élelmiszereké viszont csökkent augusztushoz képest.
Szerző(k): Horváth TiborSzombattól a kelenföldi P+R parkolók őrzött, fizetős várakozóhelyként működnek a továbbiakban, öt év díjmentesség után a Fővárosi Közgyűlés korábbi döntése értelmében.
Szerző(k): Varga CsengeTavaly július óta újabb, a fogyasztókat még jobban védő szabályok vannak érvényben. Fogyasztói tudatossággal könnyebben elkerülhető a számlasokk.
Szerző(k): Horváth TiborTársadalomra veszélyes cselekménynek minősítette a bíróság Pankotai Lili felbujtó viselkedését, és a maximálisan kiszabható büntetést kapta gyülekezési joggal való visszaélés miatt.
Szerző(k): Varga CsengeVáltozott a parkolás díjszabása Keszthelyen. Szeptember végéig már az idegenforgalmi szezon szerinti árakat kell fizetni.
Szerző(k): Horváth TiborA klímaváltozás beköszönte előtt, amikor még voltak jellegükben értelmezhetően elkülönülő évszakok, létezett értelmezhető fűtési szezon is, amihez többé-kevésbé csakugyan alkalmazkodni lehetett. A fűtési idény azonban manapság bajosan követhető, hiszen késő ősszel is vannak meleg időszakok, illetve a tavasz derekán is bőven akadnak hidegebb nappalok, éjszakák. Az elektromos hálózat bűvös „H” tarifája azonban létezik, és szigorúan alkalmazkodik a naptári napokhoz, ami konkrétan azt jelenti, hogy április 15-én megszűnt az idény jelleggel működő kedvezményes hőszivattyús fűtési lehetőség.
Szerző(k): Sánta AndrásCsütörtökön kezdődik a tavaszi szünet, ami alatt az alsó tagozatosok ismét használhatják Kajla útlevelüket a MÁV-Volán-csoport és a GYSEV járatain. A világoskék útlevél ingyenes utazást biztosít a gyerekek számára a belföldi helyközi vonatokon és Volánbusz járatokon, így a húsvéti hosszú hétvégén is érdemes a közösségi közlekedést választani a családi kirándulásokhoz.
Szerző(k): Horváth Tibor