A jogszabály szerint minden forgalomban lévő gépjárműre kell kötelező biztosítást kötni, különben fedezetlenségi díjat számolnak fel. Ennek mértékét jelenleg napi díjban határozzák meg.

Januártól azonban mintegy 10,19 százalékkal növekednek a díjat, a napi 770-1540 forintot is elérheti.

Netrisk közleménye szerint ezzel együtt akár egy-két hónap alatt is felhalmozódhat az az összeg, amiből a kötelező biztosítás éves díja megfizethető lenne. Mindemellett a jogszabályok szigorúak, nincs kibúvó a fedezetlenségi díj alól.

fedezetlenségi díjat a személyautó teljesítményéhez kötik, az új díjakkal együtt pedig a maximum 37 kilowattos autók fedezetlenségi díja napi 770 forint lesz jövő évtől, míg a 180 kilowatt felettieknek 1540.

A szakértői vélemény szerint amíg forgalomban van az autónk, addig mindenképpen felszámolják a napi fedezetlenségi díjat, aminek elengedésére a jogszabály nem ad lehetőséget. Így ha rövidebb időre is nem ülünk autóba, érdemes kivonni azt a forgalomból.

Ugyanakkor Besnyő Márton, a Netrisk.hu ügyvezető igazgatója szerint számos egyéb oka lehet a kötelező biztosítás elmaradásának: például elmaradt a lejárt szerződés megújítása. De használtautó-vásárlásnál az is gyakori példa, hogy a vevő nem kötött azonnal kötelezőt.

 

 

 

Egyre megfizethetetlenebb a kötelező biztosítások díja

Kilenc százalékkal nőtt a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások átlagos díja, viszont a casco biztosítások még ennél is jobban drágultak.
Bővebben--->