Vége a dunai hajózásnak
A Dunán kialakult jégviszonyok miatt teljes hajózási zárlatot rendeltek el kedden délután - közölte Budapest Főváros Kormányhivatala.
Vége a dunai hajózásnak
A Dunán kialakult jégviszonyok miatt teljes hajózási zárlatot rendeltek el kedden délután - közölte Budapest Főváros Kormányhivatala.
Van, ahol már beállt a jég a Dunán
Jégképződés miatt meghatározatlan időre betiltották a hajózást a Duna román-bolgár határszakaszán - közölte a román rendőrség.
Komoly veszélyre figyelmeztet a rendőrség
A Dunai Vízirendészeti Rendőrkapitányság felhívást adott ki a jégre csúszók számára.
Döntött a kormány az új budapesti híd tervpályázatáról
Nemzetközi tervpályázatot fognak kiírni a Galvani híd megvalósítására, a pályázat lebonyolításához 441 millió forintot bocsát rendelkezésre a kormány - derül ki a Magyar közlöny hétfői számából.
Új Duna-híd épülhet Budapesten - megjelent a tender
A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. kiírta a Galvani utca és az Illatos út vonalában építendő új hid, valamint a rávezető utak tervezésére szóló nyílt közbeszerzést.