A hiteltartozások zöme 10, illetve 20 ezer dollárral csökken, az amerikai költségvetés ezzel 300 milliárd dolláros bevételről mond le.
Szerző(k): Vámosi ÁgostonSzeptember 30-ig még igényelhető a Diákhitel Plusz, de utána kivezetik, mivel a világjárvány alatt vezették be az átmeneti pénzügyi nehézségekkel szembesülő hallgatók számára. Utóbbi termékből 2021-ben 7,9 milliárd forintot folyósítottak az igénylőknek.
Szerző(k): Koncsek RitaA Biden-kormányzat készen áll a tömeges diákhitel-elengedés bevezetésére, a döntés bármelyik nap megszülethet. Biden a kérdést már korábban is felvette, a diákhitel az Egyesült Államokban sokaknak okoz egész életre szóló terhet.
Szerző(k): Rácz GergőVan olyan diákhitel-konstrukció, amelynek kamata több mint kétszeresére emelkedik, de van, amelyiknek nem változik. A Diákhitel Központ szerint így is a legkedvezőbb feltételekkel rendelkező szabadfelhasználású hiteltermékeket nyújtják.
Szerző(k): Domokos ErikaAz új hitelek mellett a régiek kamata is emelkedik, hiszen változó kamatozású a konstrukció. A Diákhitel Központ félévente változtathatja a kamatokat.
Szerző(k): Herman BernadettJoe Biden amerikai elnök fejenként 10 ezer dollárnyi diákhitel elengedését tervezi mindazon amerikaiak számára, akik legfeljebb 150 ezer dollárt kerestek 2021-ben - jelentette a The Washington Post pénteken.
Szerző(k): Szabó DánielA Magyar Fejlesztési Bank csoporthoz tartozó Diákhitel Központ Zrt. vezérigazgatója, Magyar Péter saját kezdeményezésére, közös megegyezéssel távozik a cég éléről. A vezérigazgatói feladatokat keddtől Havelda Balázs, a társaság pénzügyi vezérigazgató-helyettese veszi át - tájékoztatta az MFB hétfőn az MTI-t.
Szerző(k): Szász PéterDrasztikusan visszaesett a brexit után az Egyesült Királyságban tanuló magyar diákok száma. A tandíj a korábbi 3,6 millió forint helyett már akár 15 milliót is kitehet, de erre már rájönnek olyan tételek, mint az egészségügyi biztosítás, vagy a vízumköltség. A kilépés szinte minden kelet-európai diákot nehéz helyzetbe hozott, de még sok német családnak is megengedhetetlen a brit oktatás. A Hungarian Youth Association nevű szervezet ezért kampányt kezdett az egész EU-ban, a SaveEUStudents kezdeményezést már az Európai Parlament is felkarolta.
Szerző(k): Szabó DánielA kamatemelések és a magasabb infláció ellenére 2022 első fél évében kamatmentes marad a Diákhitel 2 és a Diákhitel Plusz, a szabadfelhasználású Diákhitel 1-nél pedig marad az 1,99 százalékos kamatszint - idézi az MTI a Diákhitel Központ vezérigazgatóját, Magyar Pétert, aki a közrádióban beszélt erről.
Szerző(k): Csernátony Csaba