Helyben hagyta az elsőfokú bíróság elutasító ítéletét a DRB Dél-Dunántúli Regionális Bank Zrt. devizahiteles perében a másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla, amely szerint tisztességtelenek a bank általános szerződési feltételei.
Szerző(k): MTI-EcoA korábban késedelembe esett devizahitelesek, ha az elszámolás után képesek törleszteni tartozásukat, akkor ugyanazon szabályok alapján dönthetnek a devizahitel megtartásáról, mint a rendesen fizető ügyfelek - válaszolta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kedden az MTI kérdésére.
Szerző(k): MTIAz Országgyűlés kedden a kormány javaslatára elfogadta azt a törvénymódosítást, amely a jövő év elejétől automatikusan forintosítja a deviza, vagy devizaalapú fogyasztói jelzálogkölcsön-szerződéseket. Elfogadták a fair bankokról szóló törvényt is. Negyed 10-re összesen négy törvénymódosító ment át a parlamenti szavazógépezeten.
Szerző(k): MTIAz Országgyűlés mai ülésén dönthet a devizahitelek forintosításáról és a kormány fair bankokról szóló előterjesztéséről, valamint képviselői kezdeményezésekre változtathat a jövő évi költségvetési törvényjavaslaton is.
Szerző(k): MTIA bankok örülnek annak, hogy vége lesz a devizahitelek kivezetésének, kérdés azonban, hogy mi lesz azután - derül ki a HBLF pénzügyi fórumán.
Szerző(k): Domokos LászlóDecember 5-én hirdet ítéletet az első fokú bíróság abban a perben, amelyet az OTP Bank indított a magyar állam ellen a devizahitel-szerződések ügyében.
Szerző(k): MTIA hat éven belül lejáró hiteleket nem lenne kötelező átváltani - ezt a módosító javaslatot is elfogadta a törvényalkotási bizottság kormánypárti többséggel.
Szerző(k): MTIA Kúria még az idén elbírálja az eddig beérkezett kérelmeket.
Szerző(k): MTI