Egyre nehezebb helyzetben a Fidesz az európai porondon, mivel Szájer József lemondásával egy másik tapasztalt és fontos európai parlamenti politikus, Gottfried Péter is elhagyta a pártot. Az Európai Néppárt eddig védőernyőt jelentett a magyar kormánypártoknak, de a helyzet elmérgesedése továbbrontja a helyzetüket, Deutsch Tamás és Demeter Szilárd miatt is pellengérre állítják a Orbán Viktort.
Szerző(k): Szabó DánielA fideszes Deutsch Tamás kizárását kezdeményező aláírásgyűjtés kezdődött az Európai Néppárt (EPP) európai parlamenti frakciójában. A Népszava által látott levelezésből kiderül, hogy az egyik kezdeményező Othmar Karas osztrák EP-képviselő.
Szerző(k): K. Kiss GergelyElfogadta az Európai Parlament azt az állásfoglalást, amely szerint az északkelet-szíriai török beavatkozás a nemzetközi jog súlyos megszegését jelenti, amely az egész térség stabilitását és biztonságát aláássa. Az EP közleménye idézi az ENSZ adatait, amelyek szerint a hadművelet kezdete óta számos civil és katonai áldozat mellett legalább 300 ezren kényszerültek otthonuk elhagyására - írja a hvg.hu.
Szerző(k): K. Kiss GergelyBírálják a magyarországi korrupciós helyzetet az Európai Parlament (EP) költségvetés-ellenőrzési bizottságának (CONT) véleménytervezetében, amelyet a testület keddi brüsszeli ülésén ismertettek. A dokumentumot Deutsch Tamás fideszes képviselő "politikai pamfletnek" nevezte.
Szerző(k): K. Kiss GergelySzerdától lehet regisztrálni a V4 Future Sports Festivalra, a visegrádi négyek (Magyarország, Csehország, Lengyelország, Szlovákia) közötti első, pénzdíjas e-sportbajnokságra és -konferenciára.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanJanuártól tovább, 18 százalékról 5 százalékra csökken az internet-szolgáltatás áfája - emlékeztet az MTI.
Szerző(k): Szász PéterNégy újabb szolgáltatónál érhető el a digitális jólét alapcsomag, így országosan már 16 magyarországi internetszolgáltatónál vehető igénybe a megfizethető és jó minőségű internetszolgáltatás - jelentette be Deutsch Tamás, a digitális jólét programért felelős miniszterelnöki biztos sajtótájékoztatón csütörtökön, Budapesten.
Szerző(k): Szász PéterA magyar kormány nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházássá minősíti a magyarországi távközlési szolgáltatók 4G és 4G+ hálózat fejlesztési beruházásait, erről még év végéig döntés születik - mondta Deutsch Tamás, a Digitális jólét programért felelős miniszterelnöki biztos egy szakmai konferencián.
Szerző(k): Domokos LászlóA Vodafone is elindította Digitális jólét alapcsomagjának értékesítését, ami azoknak az embereknek nyújt lehetőséget, akik korábban anyagi okokból voltak kénytelenek távol maradni az internet világától - jelentette be a szolgáltató hétfői sajtótájékoztatóján.
Szerző(k): Szabó Zsuzsanna