Szomorú hír érkezett az egyedül élő nyugdíjasokról
Magyarországon az európai átlagnál magasabb az egyedül élő, 65 éven felüli lakosság aránya - derül ki az Eurostat adataiból.
Szomorú hír érkezett az egyedül élő nyugdíjasokról
Magyarországon az európai átlagnál magasabb az egyedül élő, 65 éven felüli lakosság aránya - derül ki az Eurostat adataiból.
Kiderült, ennyi magyar hunyt el áprilisban
Az előzetes adatok szerint 2020 első négy hónapjában a születések száma 5,5 százalékkal több, a halálozásoké 6,4 százalékkal kevesebb volt, mint 2019 azonos időszakában. Az előző év azonos hónaphoz képest az élveszületések száma 2,2 százalékkal, a halálozásoké 1,3 százalékkal nőtt - közölte a KSH.
Mostantól hamarabb tudjuk meg, hogy fogy a magyar
A Központi Statisztikai Hivatal felgyorsította a havi népmozgalmi (élveszületés, halálozás és házasságkötés) adatok publikálását.
Tévúton a magyar kormány? - Ennek elszegényedés lehet a vége
A volt szocialista országok közül tízből kilenc a népesség szempontjából a világ leggyorsabban fogyatkozó államai között található az ENSZ előrejelzései szerint. Ez azonban azt is eredményezi, hogy ezek a társadalmak hamarabb öregszenek meg, mint hogy gazdaggá váljanak, így a Nyugat-Európához való felzárkózás is be nem teljesült álom maradhat. Az emögött meghúzódó demográfiai problémákat sem könnyű kezelni. Egy biztosnak látszik: a magyar kormány által is előszeretettel alkalmazott pénzügyi ösztönzőkkel nem fog menni. Szingapúr példája is ezt mutatja.
Skóciát padlóra küldheti az új londoni javaslat
"Pusztító" hatású lehet Skóciában a brit kormány által felvázolt jövőbeni bevándorlási szabályozás - mondta az MTI szerint Nicola Sturgeon skót miniszterelnök a BBC televíziónak. Demográfiai helyzete miatt Skóciának továbbra is szüksége van a külföldi munkavállalókra.