Reálisak a magyar kormány szerdán bejelentett költségvetési kiigazító intézkedéseinek bevételi céljai, sőt akár eltúlzottnak is bizonyulhatnak az újabb konszolidációs lépések. A magyar gazdaság jövő évi növekedésére adott új, lefelé korrigált hivatalos előrejelzés azonban még mindig derűlátó, és a csomag egyes elemei feszültséget kelthetnek az IMF-hez fűződő viszonyban - vélekedtek az intézkedési terv bejelentése után londoni elemzők.
Szerző(k): MTINem kellett volna, hogy ekkorát üssön a piac az OTP-n: az első sokkhatás részben annak szólt, hogy növekedett a hazai gazdaságpolitikát övező bizonytalanság, miután ezzel a lépéssel a kormány gyakorlatilag felmondta a bankszövetséggel kötött korábbi megállapodását.
Szerző(k): Gerőcs TamásA jegybank sajtóosztálya a gazdasági növekedésre gyakorolt negatív hatását emelte ki a szerdán bejelentett költségvetési kiigazításnak.
Szerző(k): MTI-EcoJelenleg csökken a lakosság jövedelme és fogyasztása, visszaesnek a beruházások, a vállalkozások jelentős része egyik napról a másikra él. Ennek következtében az 5 fő feletti cégeknél nagymértékű elbocsátás történt, történik, s ebben a körben már az összes létszám is fogy.
Szerző(k): NAPIA tesztek során sikeresen vizsgázott a Wizz Air új kézipoggyász-szabályzata, így a légitársaság minden járatán változtat a kézipoggyászok kezelésén.
Szerző(k): portfolio.huA lengyel Integer.pl csoport 300 millió eurós befektetési programja részeként 300 önműködő csomagküldő terminált helyez üzembe Magyarországon - olvasható a cég által kiadott közleményben.
Szerző(k): portfolio.huA DPD több millió eurós ügylet részeként felvásárolta a GTR csomagküldő céget.
Szerző(k): Leszák TamásVárhatóan ma szavaz a washingtoni képviselőház a republikánusok kezdeményezte gazdaságösztönző csomagról, ami a következő egy évben 100 milliárd dollárt irányoz elő a gazdaság talpra állítására. A tervezet egyebek mellett adókedvezményeket és adóvisszatérítést kíván nyújtani azoknak a magánszemélyeknek, akik kimaradtak a már korábban törvényerőre emelkedett 1350 milliárd dolláros, tíz évre szóló adócsökkentési programból.
Szerző(k): Bana Péter