Pályát váltott a forint, új árfolyamsávok nyíltak meg
Miután a forint egész héten sorra halmozta a mélypontokat, csütörtök késő délután óta erősödik a magyar fizetőeszköz. Sokat fogott az eurón, még többet a dolláron.

Forintgyengülés: deeszkalálódott a helyzet
A forint visszaerősödött a dollárra és az euróra, ami főként annak lehet köszönhető, hogy az amerikai inflációs adat csökkenést mutat, ami eltántoríthatja a Federal Reserve-öt az újabb kamatemeléstől. A régióban viszont így is van olyan valuta, amellyel szemben gyengült a forint.
Szakadék szélén a forint, reggel jöhet az újabb beszakadás
A hetet újabb történelmi mélypontokkal kezdte a forint, de egy apróbb erősödéssel estére ledolgozott a veszteségeiből. A régiós valutákkal szemben is alulteljesít a magyar forint, kedden pedig újabb gyengüléshez vezethet a szeptemberi inflációs adat.
Utcahosszal verik a forintot
A hét elején aggasztónak nevezték a forint helyzetét elemzők és utána sem kapott erőre a magyar deviza.
Hirtelen kilengések törtek be a forint árfolyamába
Gyorsan gyengült, majd hirtelen erősödött vissza a forint az euróval szemben. A dollárral szemben viszont fordulat állt be. A régiós valutákkal szemben vegyesebb az összkép.