A kormány szándékosan hagyta meg 2015-ben is adómentes juttatásnak a hiteltörlesztési cafeteriát, a lehetőség hétszázezer emberen segíthet – tudta meg a Magyar Nemzet. Sok közepes és nagyobb cégnél maguk az érintett munkavállalók kérték kenyéradójuktól a juttatás mielőbbi bevezetését. Jövőre az Erzsébet-utalvány és a bérlet háttérbe szorulhat.
Szerző(k): EconomxA Fidesz frakciója felvetette, hogy a jövőben munkavállaláshoz kössék a családi pótlék folyósítását. Rogán Antal frakcióvezető azt is bejelentette, hogy javaslatuk szerint közmunkával váltanák ki a foglalkoztatást helyettesítő támogatásokat. 200 ezer forintig változatlan maradhat a cafeteria adója. Az internetadó visszavonásáról szóló javaslatot szerdán nyújtják be.
Szerző(k): MTIVarga Mihály szerint még nem dőlt el, milyen árfolyamon forintosítják a devizahiteleket. A nemzetgazdasági miniszter a HírTV-ben arról is beszélt hétfőn, a cafeteria-kedvezmény csökkentésének az a célja, hogy a munkavállalók egyre inkább készpénzben kapják meg a jövedelmüket.
Szerző(k): MTIA Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány (MNÜA) egyetértésével az Erzsébet Utalványforgalmazó Zrt. újra brikettpályázatot hirdetett az ország leghátrányosabb helyzetű kistérségeinek alap és/vagy középfokú oktatási intézményei számára.
Szerző(k): EconomxAz emelkedő közterheket nem nyeli le a munkaadók többség, így jövőre négyből három dolgozó számára kisebb lehet a cafeteria nettója - derül ki egy friss kutatásból.
Szerző(k): EconomxKedden az Országgyűlés elé került adótörvény javaslat jelentős mértékben módosíthatja a közkedvelt béren kívüli juttatások adóját.
Szerző(k): Economx