Lapunk talált olyan reálos üzletet, ahol azt mondták, csak a multikra vonatkozik a változás, ők tehát szombattól is elfogadják a Szép-kártyát. A hivatalos állami kommunikáció azonban az, hogy egyik üzletben sem lehet júliustól élelmiszert kifizetni Szép-kártyával.
Szerző(k): Vámosi ÁgostonEgész Európában és Magyarországon is csúcsra jár az infláció, ami miatt különösen nagy tehertétel a szeptemberi iskolakezdés a magyar családok számára. Ezen azonban könnyíthetnek a munkáltatók.
Szerző(k): Domokos LászlóA cégvezetők csaknem háromnegyede tisztában van azzal, hogy jelentősen csökken a dolgozók reáljövedelme, a hazai munkaadók túlnyomó többsége béremeléssel igyekszik ellensúlyozni a magas inflációt, de 10 cégből négynél fontolgatják a béren kívüli juttatások bővítését is.
Szerző(k): Molnár CsabaMájus 31. mindig is egy fontos határidő volt a Széchenyi pihenő (Szép) kártya tulajdonosai számára. Ilyenkor érdemes ugyanis odafigyelni arra, hogyan is állunk a régebben feltöltött egyenlegekkel.
Szerző(k): K. Kiss GergelyLehet-e cafeteria elem a home office? Miért jobb egy jó parkolóhely, mint a céges csocsóasztal? A cafeteria rendszer évről-évre változó szabályozásai sokak számára átláthatatlan dzsungellé tették a béren kívüli juttatásban rejlő lehetőségek megértését, és így már az is teljesen normálisnak tűnik, hogy főként az utazásra, üdülésre, rekreációra, feltöltődésre kitalált SZÉP-kártya az élelmiszerboltok kasszájánál is gyakori fizetőeszközzé degenerálódott. Az már csak hab a tortán, hogy a kifejezés elhasználódása ellenére, aki a cafeteriát kapja, az mindig többet és többet akarna belőle, aki viszont nem, az már nem is érzi, hogy miről marad le. A Napi.hu friss podcastjába Fata Lászlót hívtuk meg.
Szerző(k): Szabó M. IstvánA közelmúltban több olyan változás is történt a Széchenyi pihenő (Szép) kártyával kapcsolatban, amelyeket érdemes mind a munkáltatóknak, mind a juttatásban részesülő munkavállalóknak figyelembe venni a kártya használatánál - állapította meg Fata László juttatási szakértő.
Szerző(k): Domokos LászlóGyakori kérdés a juttatások kiadásával kapcsolatban, hogy a frissen érkezett munkavállalók mikor, mennyit kapjanak először a cafeteriából.
Szerző(k): Domokos LászlóIdén január-márciusban 84,4 milliárd forint értékben fizettek Széchenyi pihenő (Szép) kártyával, ez az egy évvel ezelőtti 46,6 milliárd forinthoz képest 81 százalékos emelkedést jelent. A legtöbbet a vendéglátóhelyeken költötték a felhasználók.
Szerző(k): Domokos LászlóAz elmúlt egy év során országszerte több mint 1200 új munkahelyet teremtett a Lidl Magyarország. A vállalat emellett nagy hangsúlyt fektet a munkáltatói márkaépítésre, melynek részeként évről-évre jelentős ütemben és mértékben emeli munkavállalói bérét - olvasható az üzletlánc közleményében.
Szerző(k): K. Kiss Gergely