Végzéssel elutasította az Európai Unió elsőfokú bírósága (Törvényszéke) azt a magyar keresetet, amely megtámadta az Európai Bizottság egy határozatát a határellenőrzéshez kapcsolódó tevékenységek finanszírozásának keretében állítólag jogosulatlanul igénybe vett uniós támogatás visszafizetéséről.
Szerző(k): MTIA 2010-es ítélet megerősítésével a Világbank mellett működő választott bíróság elutasította az AES energiacég magyar állammal szembeni hétmilliárdos követelését. Kivételesnek tekinthető módon a magyar ügyvédi költségek megtérítésére is kötelezte az AES-t.
Szerző(k): Leszák TamásAz amerikai legfelsőbb bíróság nem semmisítette meg az elnök, Barack Obama fő eredményének tartott egészségügyi reformot.
Szerző(k): Kasnyik MártonAz áfa-levonást az adóhatóság a számlakibocsátó által elkövetett szabálytalanságok miatt is csak akkor tagadhatja meg, ha az adóalany tudta vagy tudnia kellett volna, hogy a levonási jogot megalapozó ügylettel adócsalásban vesz részt – hozott ítéletet csütörtökön az Európai Bíróság, miután több magyar ügyet is vizsgált. Az RSM DTM szerint az ítélet lavinát indíthat el.
Szerző(k): NAPINem kell kiadnia belső adatbázisát a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt-nek a Fővárosi Bíróság szerdai döntése szerint.
Szerző(k): NAPISorra nyerik a hamisítási ügyekben indított pereket a világ nagy luxusipari cégei.
Szerző(k): Szabó MártaÉrvénytelenek egyes szerződési feltételek a Fővárosi Törvényszék egyelőre nem jogerős ítélete nyomán az www.ingatlandepo.com , a www.ingatlanbazar.com és a www.ingatlanbazar.net internetes oldalak használatával kapcsolatban. Az eljárást a Gazdasági Versenyhivatal kezdeményezte, az érvénytelenített feltételek jórészt a felmondáskor fizetendő kötbérrel kapcsolatosak.
Szerző(k): NAPIVeszélyes lehet, ha csak egy országban vezetik be a tranzakciós adót - véli Csányi sándor, az OTP első embere.
Szerző(k): Deák Bálint