Lemondott Fasimon Sándor, az INA-igazgatótanács elnöke
Fasimon az INA egyik igazgatójának gazdasági visszaélését aljasnak nevezte, és elmondta: nem volt köze a bűntettekhez. Lemondását követően is a helyén marad, ameddig ki nem nevezik az utódját.

Már egymilliárd kunánál is nagyobb kárt varrnának a gázkereskedelmi igazgató nyakába
Rendkívüli vizsgálatot kért a horvát gazdasági miniszter az INA-nál a gázkereskedői botrány kivizsgállására - adta hírülaz MTI zágrábi tudósítója.
Hétvége a határon: több mint 1,7 milliárd forintot érnek a lefoglalt drogtabletták
Az amerikai határőrök egy 1775 millió forintot érő drogszállítmányt foglaltak le a mexikói határ közelében - írta meg az MTI. A 85 kilós fentalinpakk méret még ott sem mindennapos.
Feltörték a világ legnépszerűbb, feltöréseket kivédő jelszókezelőjét
A LastPass, a világ legnépszerűbb jelszókezelője tudatta, hogy feltörték a rendszerét. Az eddigi nyomozás szerint arra utaló jel nincs, hogy jelszavakat loptak volna, de az nem biztos, hogy jobb hír, hogy a jelek szerint feltörték a forráskódot és a technikai információkkal távoztak az elkövetők.
Negyven, többségében fogyatékos ügyfelét lopta meg a kormányhivatali gondnok
Vádat elemelt az Egri Járási Ügyészség a Heves Megyei Kormányhivatal hivatásos gondnoka ellen, miután bizonyítva látják, hogy a vádlott több millió forintot sikkasztott - írta mwg az MTI.