A Budai Tájvédelmi Körzetben fekvő, kutyás nyaralásra, pihenésre alkalmas üdülőhely zárt be a nehéz gazdasági helyzetre hivatkozva.
Szerző(k): Hercsel AdélLezárják a Clark Ádám teret a következő két hétvégére, november 21-től már az eredeti, "nagy" körforgalmat használhatják a közlekedők.
Szerző(k): Vámosi ÁgostonEgy ingatlanüzemeltetéssel és -adásvétellel foglalkozó cég, a Flovestor Passage Kft. vásárolta meg a Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-től az egykor Göncz Árpád által is használt, Vérhalom téri villát és egy szomszédos ingatlant, összesen több mint 1,1 milliárd forintért. A felek szeptember 14-én kötöttek szerződést.
Szerző(k): Domokos ErikaAz I. kerületben már megközelítik a 3 millió forintot az újépítésű házak négyzetméterárai, eközben az újbudai és óbuda-békásmegyeri panelek ára is rekordokat dönt. A XII. és II. kerületi panorámás luxuslakások ára pedig össze sem hasonlítható az előbbiekkel.
Szerző(k): Vámosi ÁgostonEgy rózsadombi, Vérhalom utcai, teljes panorámás és jó műszaki állapotú öröklakást árul - garázzsal és tárolóval - a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő, az árverés 192,7 millió forint kikiáltási árról indul.
Szerző(k): Domokos ErikaA gázáremelés és a kialakult megélhetési válság rendkívül nehéz helyzetbe hozta a magyar családok többségét, a kialakult helyzet Újbudán is egyre több embert érint. Újbuda képviselő-testülete október 11-i rendkívüli testületi ülésén szociális intézkedésekről hozott döntéseket - közölte e helyi önkormányzat. Hétféle támogatást adnak, illetve emelik meg a támogatási összegeket.
Szerző(k): Domokos ErikaA kormány továbbra is elkötelezett a Dél-budai Centrumkórház megvalósítása iránt - mondta Bedros J. Róbert miniszterelnöki megbízott a Magyar Nemzetnek.
Szerző(k): Domokos LászlóAz épületegyüttes értékesítésére tavaly pályázatot hirdettek, ám ezt azóta eredménytelennek nyilvánították. A mostani moratórium a polgármester szerint közérdeket szolgál, célja a visszafordíthatatlan változások megelőzése.
Szerző(k): Vámosi ÁgostonBudapesten 25 százalékkal, országosan 23 százalékkal drágultak az albérletek, mint egy éve. Már Miskolcon is 100 ezer egy átlagos albérlet, a budai oldalon pedig minden kerület átlagára meghaladja a fővárosi, 195 ezer forintos átlagos havi díjat.
Szerző(k): Vámosi Ágoston