A fontgyengülés is hozzájárult ahhoz, hogy a német távközlési vállalat a tavalyi utolsó negyedévben 2,12 milliárd euró (630 milliárd forint) veszteséget könyvelt el. Egy évvel korábban jobban fordultak, akkor 946 millió euró (310 milliárd forint) nyeresége volt a cégnek - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó DánielLassan kimegy a divatból az az üzleti modell, amelyben a tőzsdére lépő nagyobb orosz cégek inkább a londoni bevezetést választják a moszkvai helyett. A pezsgő üzlet lassan elhalni látszik, az orosz cégek hazamennek, s ezzel nagy űrt hagynak maguk után.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásTheresa May brit miniszterelnök megkapta az első pofont brexit-ügyben, miután a felső ház - a brit kormány szándékával ellentétben - az Egyesült Királyságban élő uniós állampolgárok jogainak garantálása mellett tette le voksát.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaAz Európai Unió versenyképességi rangsorában az összes magyarországi régió az EU-s átlag alatt van. Sovány vigasz, hogy Közép-Magyarország (Budapest és környéke) már megközelíti a szintet, de mind a 7 magyar régió rontott a 2013-as helyezésén. A volt szocialista országok közül egyetlen olyan sincs a hazai területeken kívül, amelyik visszaesett. A jelentés szerint az egészségügyi helyzetet értékelő pontokban az összes régiónk a legutolsók között van, Észak-Magyarország az utolsó előtti egész Európában.
Szerző(k): Szabó DánielAz unió hatékonyabb, egyszerűbb és demokratikusabb működése érdekében átfogó reformokat kell végrehajtani - jelentette ki Sebastian Kurz osztrák külügyminiszter. Ausztria 2018-ban lesz az EU Tanácsának soros elnöke.
Szerző(k): Domokos ErikaJohn Major volt brit miniszterelnök szerint \"történelmi hiba\" volt, hogy a brit EU-tagságról tartott tavalyi népszavazáson a többség a kilépésre voksolt.
Szerző(k): Szász PéterMegkezdődött hétfő délután a londoni parlament felső kamarájában, a Lordok Házában annak a kormányzati határozattervezetnek a részletes - vagyis immár a módosító indítványokra is kiterjedő - vitája, amelynek elfogadása a brit legfelsőbb bíróság januári döntése alapján szükséges a brit EU-tagság megszűnéséhez vezető folyamat hivatalos elindításához.
Szerző(k): Szász PéterEsett a font árfolyama arra a hírre, miszerint a brit kormány mégsem ellenezné, hogy Skóciában függetlenségi népszavazást tartsanak Nagy-Britannia uniós kilépése után. A parlament jogot akar arra, hogy újragondolja a brexitet a válási szerződés elkészülte után.
Szerző(k): Komócsin Sándor