Bombát találtak építkezés közben szerdán Budapesten az Ötvenhatosok terén, csütörtök reggel az elszállítás idejére több házat, irodát kiürítenek a Dózsa György útnál, valamint több utcát lezárnak.
Szerző(k): Szepesi AnitaNéhány órával a Real Madrid-Liverpool Bajnokok Ligája-döntő előtt Kijevben bombariadó miatt ürítettek ki öt metróállomás és a környékét - írta a ukrán Interfax hírügynökségre hivatkozva az Index. A fenyegetések hamisnak bizonyultak.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaA budapesti rendőrök két órán belül elfogták azt a férfit, aki azzal fenyegetőzött, hogy az Árkád üzletközpontban bombát fog robbantani.
Szerző(k): Szász PéterLezárták és kiürítették Berlinben pénteken a főpályaudvar környékét, hogy hatástalanítsanak egy második világháborús bombát.
Szerző(k): Szepesi AnitaEgy hivatalos brit jelentés szerint Észak-Korea belátható időn belül olyan rakétát fejleszt ki, amellyel elérheti a szigetországot. Mivel a diktatúra vélhetően nem tekinti célpontjának Nagy-Britanniát, nem ez a fő veszély, amellyel Európa többi országának kormányához hasonlóan a londoni vezetésnek is szembe kell néznie.
Szerző(k): Komócsin SándorKína és Oroszország olyan új fegyvereket fejleszt, amelyeket az USA nem tud elhárítani, így ezek megjelenésére csak saját magtorló támadóerejének erősítésével reagálhat. Újra napirenden van a kicsi, akár baráti területen is bevethető atomfegyverek alkalmazásának lehetősége.
Szerző(k): Komócsin SándorMégsem robbanótestet találtak a a Szentendrei úton, hanem csak egy vascsövet - írja az MTI.
Szerző(k): Szász PéterEgy műanyag zacskóban hagyott bomba robbant a hamburgi gyorsvasút egyik állomásán. Senki sem sérült meg - írta a Bildre hivatkozva az Index.
Szerző(k): Szepesi Anita