Háborúra készülnek a lengyelek
A lengyel hadügyminiszter szerint országának olyan hadseregre van szüksége, amely képes önállóan megvédeni az országot. E véderőt persze csak az ő kormánya képes létrehozni.
Háborúra készülnek a lengyelek
A lengyel hadügyminiszter szerint országának olyan hadseregre van szüksége, amely képes önállóan megvédeni az országot. E véderőt persze csak az ő kormánya képes létrehozni.
Orosz hackerek törhettek fel több amerikai rendszert
A Symantec biztonságtechnikai cég friss jelentése szerint az orosz kormányhoz kötődő Dragonfly 2.0 hekkercsoport 2011 és 2014 között több mint egy tucatnyi amerikai áramszolgáltató cég rendszerébe tört be, átvéve az uralmat a teljes hálózatuk felett.
Több rendőr lesz az iskolák környékén
Szeptemberben több rendőr lesz azon iskolák környékén, ahol ez közlekedésbiztonsági szempontból indokolt, de polgárőrök is segítik az iskolakezdéshez kapcsolódó feladatokat - erről Óberling József, az Országos Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti főosztályának vezetője beszélt az MTI-nek.
Még évekig maradnak a katonák Belgium közterein
Úgy készülnek a belga fegyveres erők, hogy 2020-ig biztosan folytatódni fog a katonai járőrözés az ország közterein - közölte Marc Thys vezérőrnagy a De Standaard című helyi napilapnak adott hétfői interjújában.
Rendkívüli ellenőrzés volt a Vatikánban
Az olasz és a vatikáni biztonsági erők rendkívüli ellenőrzést hajtottak végre szombat kora reggel a Vatikánváros és környéke feletti légtérben egy gyanús drón miatt - közölték az olasz hatóságok.