A szerbiai védelmi minisztérium javaslatot tesz a kormánynak a sorkatonai szolgálat bevezetésére több alternatív lehetőséggel. Ez nem változtat azon, hogy az ország semleges kíván maradni.
Szerző(k): Komócsin SándorSzerbia miniszterelnöke támogatja a sorkatonaság bevezetését, igaz csak egy nagyjából három hónapos kötelező katonai szolgálatról lenne szó, ami nagyjából az alapkiképzésre elég.
Szerző(k): Komócsin SándorEgységes szén-dioxid-adó bevezetését javasolta a vállalatok számára az ország ambiciózus éghajlati célkitűzésének eléréséhez az EU-tagállam Dánia kormánya.
Szerző(k): Szabó DánielA Volkswagen AG a Porsche tőzsdei bevezetését készíti elő, ezzel a legjövedelmezőbb márkájukat viszik külön piacra. A lépéssel teremtenek forrást a konszernnek, hogy finanszírozzák az elektromos járművek piacra lépését. A DAX-ot nagyon megtépázta az orosz-ukrán konfliktus kiéleződése a nyitáskor, de a Porsche IPO-jának híre lendületet adott a frankfurti tőzsdének.
Szerző(k): Szabó DánielRomániában társadalmi vita előzi meg az élelmiszerárstop esetleges bevezetését, amelyben nyomós ellenérvek hangzanak el az intézkedéssel szemben. Egy erdélyi közgazdász szerint a fogyasztóknak végül mindenképpen meg kell fizetniük a magasabb árat.
Szerző(k): Komócsin SándorA magyarok több mint kétharmada azt akarja, hogy bevezessék az országban az eurót, miközben a cseheknél például kisebbségben vannak a közös európai valutát pártolók. A magyarázat talán az lehet, hogy míg a forint gyengül, a korona erősödik.
Szerző(k): Komócsin SándorMivel közel 40 százalékot gyengült 12 év alatt a forint az euróval szemben, mindenképpen kitart amellett az ellenzék, hogy minél előbb bevezessék a közös fizetőeszközt Magyarországon - közölte Vajda Zoltán, az összefogás MSZP-s jelöltje. A magyarok többsége egyébként támogatja a magyar euró bevezetését.
Szerző(k): Szabó DánielA kínai értékpapír-felügyelet pénteken javasolta a kínai vállalatok külföldi tőzsdei bevezetésére vonatkozó szabályok szigorítását, amely álláspontjuk szerint javítaná az ellenőrizhetőséget. Viszont teljes tilalmat nem vezetnek be, csak erősen korlátozzák a tőkekiáramlást.
Szerző(k): Szabó DánielA karib-tengeri ország, Barbados kormánya azt tervezi, hogy egyetemes alapjövedelmet vezet be, amely egy "állampolgári osztalék" formájában valósulhat meg.
Szerző(k): Szabó Dániel