Alig dolgoznak szerbek a szerbiai építőiparban, a helyüket a Balkán minden térségéből érkező vendégmunkások foglalták el.
Szerző(k): Barabás JúliaVoksolásra szólította fel a macedónokat Angela Merkel német kancellár szombaton Szkopjéban, és történelmi lehetőségnek nevezte az ország nevének megváltoztatására vonatkozó szeptember 30-i népszavazást.
Szerző(k): K. Kiss GergelyA Gazprom egyik legfontosabb gázprojektje, a Török Áramlat az ígéret szerint becsatlakozik majd a nyugat-európai hálózatba is Ausztrián keresztül. Moszkvai források szerint végül csak Magyarországig érhet a vezeték és a felmelegített Déli Áramlat tervei alapján innen láthatják el gázzal a Nyugat-Balkánt. Egy magyar trükközés nagyot segíthet ebben, ha már az EU majdnem megfúrta a vezeték tervét.
Szerző(k): Szabó DánielTovább terjed a nyugat-nílusi láz a Balkánon. Szerbiában 21-re, Görögországban 16-ra emelkedett a fertőzés halálos áldozatainak száma - számolt be róla a helyi sajtó szerdán az MTI szerint.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaA legfrissebb közvélemény-kutatási eredmények szerint a szerbiai lakosság 55 százaléka támogatja az ország uniós csatlakozását, ami három százalékkal több, mint egy évvel korábban volt - közölte hétfőn Jadranka Joksimovic szerb európai integrációs miniszter.
Szerző(k): K. Kiss GergelySérthetetlenek a határok a Nyugat-Balkánon, a térség országainak európai uniós csatlakozása csak területi épségük megtartásával mehet végbe - jelentette ki Angela Merkel német kancellár Berlinben Dusko Markovic montenegrói miniszterelnökkel folytatott tárgyalása után az MTI híre szerint. Németország és Montenegró közösen küzd az illegális migráció ellen.
Szerző(k): Domokos ErikaKínai cég építi meg azt a horvátországi hidat, amelynek segítségével közvetlen közúti összeköttetést teremtenek a horvát területek között Bosznia-Hercegovina tengerparti kijáratának megkerülésével.
Szerző(k): Komócsin SándorTragikus következményei lesznek annak, hogy ha az EU nem tudja megerősíteni befolyását a Nyugat-Balkánon, márpedig most nagyon úgy néz ki, hogy inkább Kínának és Oroszországban van erre esélye. Nem kellene visszariadni a mézesmadzag és korbács politikájának határozott érvényesítésétől sem.
Szerző(k): Komócsin Sándor