A dél-koreai és az amerikai vezetés abban bízhat, hogy Kim Dzsongun észak-koreai diktátor nem az, aminek látszik, erre építhetik azt a számításukat, hogy rábírhatják országa atomfegyvereinek leszerelésére. Ezt sokan aggasztónak tartják. A háttérben Kína is megjelenik.
Szerző(k): Komócsin SándorAz új uniós költségvetésben a támogatásokat hiába vonnák meg a magyar és a lengyel kormányoktól a jogállamisági problémákra hivatkozva, mert azt több tagállam fúrja. Viszont az Európai Bíróság térdre kényszerítheti a két renitens országot, és már nem segíthet az Orbán-kormány ügyes jogi meanderezése az EU-ban.
Szerző(k): Szabó DánielEurópának létre kell hoznia az USA ellenőrzése alatt lévő pénzügyi rendszerrel párhuzamos alternatív megoldását, mert így tudja elkerülni, hogy az Iránban az amerikai akarat ellenére üzletelő vállalatait ne lehessen kizárni a világ pénzügyi vérkeringéséből.
Szerző(k): Komócsin SándorKim Dzsong Un észak-koreai vezető tavasszal hangoztatott szándékai ellenére országa folytatja nukleáris tevékenységét - állapította meg jelentésében a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ).
Szerző(k): Szepesi AnitaÚj típusú, rövid hatótávolságú ballisztikus rakétát mutatott be hétfőn az iráni védelmi miniszter – jelentette a Tasznim állami hírügynökség az MTI híre szerint.
Szerző(k): Domokos ErikaA két hónappal ezelőtti USA-Észak-Korea csúcstalálkozó óta nem léptek előre a felek vitás ügyeik rendezésében, csak üzengetnek egymásnak. Úgy tűnik, az elzárkózó rezsim nem adja fel hóbortos viselkedést, miközben Donald Trump, az USA elnöke úgy látja: "tök jó" a két ország viszonya.
Szerző(k): Komócsin SándorIrán szombaton kizárt bármiféle találkozót az Egyesült Államokkal, és határozottan elutasította Donald Trump amerikai elnök tárgyalásra vonatkozó ajánlatát - írta az MTI-re hivatkozva a hvg.hu.
Szerző(k): Domokos ErikaNémetország a legnagyobb biztonsági dilemma elé került az 1950-es évek óta, miután az Egyesült Államok nyújtotta védelmi garancia Donald Trump elnöksége alatt bizonytalanná vált, miközben Oroszország és Kína, amelyek amúgy stratégiai partnerei lehetnének, egy agresszívebben politizálnak Európában.
Szerző(k): Komócsin Sándor