A kormány nem hagyja, hogy az Astra biztosító mintegy 180 ezer magyar ügyfelét – a biztosító mulasztása miatt - kár érje - jelezte a Nemzetgazdasági Minisztérium.
Szerző(k): EconomxA biztosítóknak október 1-jei határidővel akkor is be kell fogadniuk a - korábbi szerződésüket szeptember 30-ig közös megegyezéssel megszüntetett, és ezt jelző - volt Astra-biztosítottak kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási ajánlatát, ha az Astra Biztosító még nem jelentette be a központi kártörténeti nyilvántartási rendszerben (KKNYR) a régi szerződés lezárultát - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB).
Szerző(k): MTI-EcoA Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) szerdától fogadja a román Astra Biztosító hazai ügyfelei által okozott, de az Astra Biztosítóhoz még be nem jelentett kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) károkkal kapcsolatos bejelentéseket, és közreműködik a kárfelmérés folyamatában is.
Szerző(k): MTIA román Astra Biztosító ügyfeleinek a következő napokban lehetőségük lesz biztosítási szerződésük közös megegyezéssel történő megszüntetésére egy, a biztosító fióktelepétől levélben kapott megállapodás aláírásával és visszaküldésével. Az MNB e héten bejelentést tesz a folyamatban lévő gépjárműbiztosítási kárügyek magyar nyelvű gyors, akadálymentes rendezésének lehetőségéről is - adta hírül az MNB.
Szerző(k): EconomxA biztosítási ügyintézést is vállaló karosszériajavító műhelyek a rossz tapasztalatok miatt egy ideje nem vállalják felelősségbiztosítás alapján a járművek javítását, ha a biztosítást a román Astra Biztosítónál kötötték - írta pénteki számában a Magyar Idők.
Szerző(k): MTIA román garanciaalap közzétette az Astra Biztosító ügyfeleinek, károsultjainak kártalanítására vonatkozó tájékoztatóját - közölte az MNB. Az eddigi tájékoztatás alapján a román garanciaalap az Astra Fióktelep valamennyi ügyfelét, esetleges károsultját kártalanítja a román törvények által megszabott mértékben. Közben a CLB Független Biztosítási Alkusz Kft. azt közölte: az Astra Biztosító ügyfeleinek kérelmezniük kell szerződésük felbontását, csak akkor tudnak más biztosítóhoz átszerződni.
Szerző(k): MTI, EconomxA román Astra Biztosító magyarországi fióktelepénél nem köthetők újabb biztosítások, és a díjnemfizetés miatt megszűnt kötelező gépjármű-felelősség biztosítási szerződéseket is csak más piaci szereplőnél lehet újrakötni azután, hogy a román pénzügyi felügyelet hivatalosan is közzétette a biztosító engedélyt visszavonó határozatát - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB).
Szerző(k): EconomxA román Astra Biztosító folyamatos tájékoztatást nyújt mintegy 180 ezer magyar ügyfelének a tennivalókról a Magyar Nemzeti Bankkal (MNB) egyeztetve, miután az összevont román pénzügyi felügyelet (ASF) szerdán fizetésképtelenné nyilvánította a társaságot, megvonta működési engedélyét és felszámolást kezdeményezett ellene.
Szerző(k): MTIA román Astra Biztosító magyarországi fióktelepe köteles helytállni a díjfizető ügyfelek által okozott károkért mindaddig, amíg Romániában el nem rendelik a biztosító felszámolását. A már bekövetkezett károkat érdemes mihamarabb jelezni a fióktelepnél - hívja fel a figyelmet az MNB. (MTI Fotó: Vajda János)
Szerző(k): MTI