Március 20-tól az utazóközönség birtokba veheti az M3-as metróvonal utolsó két felújított mélyépítésű belvárosi állomását is: az önálló épülettel rendelkező Arany János utcai és a vonal egyik legforgalmasabb megállójának számító Nyugati pályaudvar, továbbá a Dózsa György úti metróállomásokon mától újraindul az utasforgalom.
Szerző(k): Horváth TiborJanuárban elkezdődött az Arany János utcai metrómegálló műszaki átadás-átvétele, és a tervek szerint márciusban, a Nyugati pályaudvar metróállomással együtt adják át a megszépült és akadálymentesített megállókat a forgalomnak – adott tájékoztatást erről Karácsony Gergely főpolgármester a közösségi oldalán.
Szerző(k): Horváth TiborA három hétig tartó tesztsorozat során a metró szellőző kivezetésein – metróállomások körüli műtárgyaknál – füst kiáramlására lehet számítani, naponta akár több alkalommal is. Az előállított égésterméknek sem az állomások kijelölt biztonsági zónáiban, sem a felszíni füstkivezető nyílások környezetében nincs egészségkárosító hatása.
Szerző(k): Horváth Tibor