A Jose Manuel Barroso vezette Európai Bizottság ma tölti hivatalban utolsó napját. Holnap már Jean-Claude Juncker áll az új testület élén, Andor Lászlót Navracsics Tibor váltja a biztosok között.
Szerző(k): InforádióBaj nem akkor van, ha valaki el akar térni a közgazdasági ortodoxiától, hanem akkor, ha diszfunkcionális megoldásokat választ, vagy nyílt összeütközésbe kerül az EU-joggal - mondta a Napi.hu-nak Andor László leköszönő uniós biztos, akivel az ötéves mandátumáról, a magyar kormány politikai taktikájáról, az elmúlt évek Budapest-Brüsszel konfliktusairól, valamint az európai gazdaság helyzetéről beszélgettünk.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaA dolgozók mentális egészségügyi gondjai, így például a stressz évi 440 milliárd forintot vesz ki a magyar cégek zsebéből, mégis a hazai vállalkozások mindössze a 30 százaléka foglalkozik a pszichoszociális kockázatokkal. A Napi.hu Munkavédelem másként címmel megrendezett konferenciáján a védekezés eszközeiről és a támogatások mikéntjéről is szó esett.
Szerző(k): EconomxA mentális egészségügyi problémák, így például a stressz évente 440 milliárd forintos veszteséget okoz a magyar cégeknek – mondta Andor László uniós biztos a Napi.hu Munkavédelem másként című konferenciáján.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanBár az EU-nak nincs semmiféle kompetenciája a bérek meghatározásánál, a keresetek gazdaságra gyakorolt hatásai miatt mégis fontos kérdésként tekint rá. Különösen azért, mert egyre inkább polarizálódnak a fizetések, a közepes szintű munkahelyek száma pedig csökken.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaAz Európai Bizottsághoz eddig benyújtott operatív programok alapján immáron 10 milliárd euró áll rendelkezésre az Ifjúsági Garancia megvalósításához - mondta Andor László a Milánóban megrendezett uniós munkahelyteremtési csúcson.
Szerző(k): EconomxA munkahelyi stressz megelőzése egyaránt hasznos a munkavállalók, a vállaltok és a társadalom egésze számára - mondta a Napi.hu-nak Andor László, az Európai Bizottság foglalkoztatásért, szociális ügyekért és társadalmi befogadásért felelős biztosa.
Szerző(k): EconomxBéremelésre és egy sor további lépésre van szükség Németország részéről az Európai Unió gazdaságának beindításához - mondta Andor László foglalkoztatásért, szociális ügyekért, és társadalmi összetartozásért felelős európai uniós biztos a Welt am Sonntag című vasárnapi német lapban megjelent interjúban.
Szerző(k): InforádióA legrangosabb francia kitüntetés, a Becsületrend lovagi fokozatát adományozta Francois Hollande francia elnök Andor László uniós biztosnak.
Szerző(k): Economx