Bércsökkentés a közalkalmazottaknál - romániai példa
Romániában úgy akarják mérsékelni a közalkalmazottak fizetésében kialakult óriási különbségeket, hogy a magas béreket csökkentik, az alacsonyakat pedig emelik.
Bércsökkentés a közalkalmazottaknál - romániai példa
Romániában úgy akarják mérsékelni a közalkalmazottak fizetésében kialakult óriási különbségeket, hogy a magas béreket csökkentik, az alacsonyakat pedig emelik.
Belharc gyengíti a lengyeleket
Továbbra is feszült a lengyel államfő és az az ország tényleges vezetője közötti viszony, nem tudnak dűlőre jutni arról, legyen-e az ősszel népszavazás az államszervezet átalakításáról.
Újra dermesztőket mondott Donald Trump
Furcsán képzeli a nemzet hangulatának javítását Donald Trump, az USA elnöke, aki nem azért hívott meg különleges vendégeket évértékelő beszedésére, hogy kifejezze az irántuk érzett nagyrabecsülését - példaként állítva viselkedésüket az ország népe elé -, hanem hogy elmesélje tragikus történeteiket. Ezzel el is lőtte puskaporát.
Putyin kőkemény lépésekre készül
Vlagyimir Putyin nagy beszédben ismerteti gazdasági programját, amelyet a 2018-2024-es elnöki periódusban akar megvalósítani. Egyebek mellett növelnék az egészségügyi kiadásokat, ám ezt a nyugdíjkorhatár emelésével, illetve vizitdíj bevezetésével ellensúlyoznák. És ez nem minden.
Megvan az új cseh államfő
Milos Zeman jelenlegi államfő szombaton megvédte bársonyszékét, és a következő öt évben is ő lesz a Cseh Köztársaság elnöke - jelentette az MTI.