Az alaptörvény tizenegyedik módosítását, valamint az Európai Unió jövőjével kapcsolatosan képviselendő magyar álláspontról szóló országgyűlési határozati javaslatot is megvitatja kedden a parlament.
Szerző(k): Domokos LászlóMegjelent a Magyar Közlönyben az Alaptörvény tizedik módosítása, a járványügyit háborús veszélyhelyzet váltja fel. A minisztériumokról szóló rendeletek is megjelentek.
Szerző(k): Herman BernadettA kormány veszélyhelyzetet hirdethet a szomszédos országban fennálló fegyveres konfliktus, háborús helyzet vagy humanitárius katasztrófa esetén is - döntött az alaptörvény tizedik módosításával kedden az Országgyűlés.
Szerző(k): Domokos LászlóMódosíthatja mai ülésén az alaptörvényt az Országgyűlés, délután pedig esküt tesznek a plénum előtt az új kormány miniszterei.
Szerző(k): Domokos LászlóMegvédjük a magyar embereket! - közölte Varga Judit igazságügyi miniszter, amikor a Fecebook-oldalán bejelentette, hogy benyújtotta - gránitszilárdságú - Alaptörvény tizedik módosítását a ukrajnai háborúra hivatkozva. A módosítás kiterjeszti a veszélyhelyzet kihirdetésének lehetőségét.
Szerző(k): Domokos ErikaA Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) és a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) álláspontja szerint alaptörvény-ellenes a kormány péntek este kihirdetett rendelete.
Szerző(k): Szepesi AnitaAlaptörvény-módosítási javaslatot nyújtottak be az Egységben Magyarországért pártszövetség parlamenti képviselői, hogy népszavazás nélkül ne lehessen kiléptetni hazánkat a NATO-ból és az Európai Unióból - írja az Index.hu.
Szerző(k): K. Kiss GergelyAz egyesült ellenzéki lista, az Egységben Magyarországért pártszövetség parlamenti képviselői alaptörvény-módosítási javaslatot nyújtottak be, hogy népszavazás nélkül ne lehessen kiléptetni Magyarországot a NATO-ból és az Európai Unióból. A lépést azzal indokolják, hogy az Orbán Viktor vezette kormány egyre szorosabb kapcsolatokat épít ki Oroszországgal, a kelet-ukrajnai konfliktusban pedig a jelenlegi hatalom nem képviseli a NATO-álláspontját.
Szerző(k): Szabó Dániel