Mi van, ha Sulyok Tamás nem mond le? Így adhat mattot Magyar Péter
Akad néhány olyan megoldás, amelyet meg tud lépni a miniszterelnök, ha Sulyok Tamás nem mond le önként köztársasági elnöki tisztségéről.
Mi van, ha Sulyok Tamás nem mond le? Így adhat mattot Magyar Péter
Akad néhány olyan megoldás, amelyet meg tud lépni a miniszterelnök, ha Sulyok Tamás nem mond le önként köztársasági elnöki tisztségéről.
Orbán Balázs kiakadt: a Tisza „elvenné a demokratikus jogokat”
A Fidesz volt kampányfőnöke szerint nem látható a Tisza érdemi kormányzása, helyette „fut az abszolút filmszínház, miközben másokat próbálnak erőből lenyomni”, és ezt tükrözi a most beterjesztett Alaptörvény-módosítás is.
Elkezdődött: így módosítja az Alaptörvényt a Tisza, Orbán Viktort is érinti
A Tisza két képviselője megalkotta a javaslatot, és be is adta az indítványt. Nyolc évben korlátoznák a miniszterelnöki megbízatás maximális hosszát, megszüntetnék a Szuverenitásvédelmi Hivatalt, illetve rögzítik, hogy a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítvány vagyona nemzeti vagyon.
Új jogi megoldás merült fel Sulyok Tamás leváltására: itt a „harmadik út”
A Tisza-kormány parlamenti többséggel egyszerűen visszahívhatja Sulyok Tamást arra hivatkozva, hogy a köztársasági elnök nem felel meg az Alaptörvényben rögzített követelményeknek – véli Róna Péter közgazdász.
Bedobta az első gránátot a Mi Hazánk: Eltörölnék a mentelmi jogot és a veszélyhelyzetet
A párt szerint a jelenlegi rendszer idejétmúlt politikusi kiváltság, amely gyengíti az elszámoltathatóságot.