A Tisza-frakció két tagja szerdán nyújtotta be az Országgyűlésnek azt az Alaptörvény-módosítást, amely egyebek mellett korlátozná a miniszterelnöki megbízatás időtartamát.
A javaslat szerint nem választható meg kormányfőnek az, aki összesen - megszakításokkal együtt - már legalább nyolc évig töltött be miniszterelnöki tisztséget. Az időtartam számításánál az 1990. május 2. utáni megbízatásokat kell figyelembe venni. A tervezet szerint a miniszterelnöki megbízatás akkor is megszűnik, ha a kormányfő eléri a nyolcéves időkeretet.
Erre reagálva Orbán Balázs közösségi oldalán azt írta: „a Tisza-hatalom kimutatja a foga fehérjét”, a módosítás szerinte elvenné a magyar emberektől a demokratikus döntés jogát, vagyis azt, hogy szabadon választhassanak miniszterelnököt. Úgy fogalmazott, ez a parlamentarizmus és a demokrácia adminisztratív eszközökkel történő korlátozása.
„Külön megmosolyogtató, hogy 141-en vannak, most nyertek egy hatalmasat, mégis úgy félnek Orbán Viktortól, mint ördög a tömjénfüsttől” - fogalmazott a Fidesz volt kampányfőnöke.
A politikus, aki júliustól belül az Európai Parlametbe, úgy vélekedett: problémás az is, hogy kikerülne az Alaptörvényből az alkotmányos önazonosság és a keresztény kultúra védelmére vonatkozó állami kötelezettség. Szerinte ez a módosítás semmilyen más célt nem szolgál, mint hogy az állami szerveket is fel lehessen használni a magyar szuverenitás, az alkotmányos identitás és a keresztény kulturális alapok felszámolására. „Tulajdonképpen egy új progresszív, liberális, brüsszeli birodalomépítési projekt előtt simítaná le az utat a szöveg” - fogalmazott.
Orbán Balázs szerint a javaslat egyes egyetemi és alapítványi struktúrák visszaállamosításához vezethet, ráadásul egy jogállamban megdöbbentő módon olyan alapítványok államosítására is kísérletet tesz, amelyeket nem az állam alapított, hanem több évtizede magánalapítványi formában jöttek létre.
„Ilyen rövid idővel a választásokat követően már világosan látszik, hogy a következő időszak tétje nem egy jogtechnikai vita. A tét az, hogy Magyarország megmarad-e magyar, demokratikus és szuverén államnak, vagy elborítja az önkénnyel elfedni próbált önfeladás politikája” - szögezte le.
