És mi lesz az alapkamattal?
A svájci és az angol jegybankra figyel a világ csütörtökön.
És mi lesz az alapkamattal?
A svájci és az angol jegybankra figyel a világ csütörtökön.
Mi tesz a fa alá a Fed? - Bocsánatkérés jöhet
Az amerikai gazdaság jelenleg nagyon jó állapotban van, csaknem minden a kamatemelés megkezdése mellett szól - állapította meg Forián-Szabó Gergely, a Pioneer Alapkezelő Zrt. befektetési igazgatója.
Kell tartanunk az amerikai kamatemeléstől?
Londoni pénzügyi elemzők szerint csekély a valószínűsége annak, hogy a Federal Reserve (Fed) kamatemelési ciklusának decemberre várt kezdete rendszerszintű pénzügyi válságot okoz a feltörekvő térségben, bár a csoporton belül vannak sebezhető gazdaságok.
Ez áll az ECB-meglepetés mögött - megkapta a pofont a forint
Az Európai Központi Bank (ECB) kamatdöntő ülése meglepetést hozott. Az ECB további intézkedéseket jelentett be, egyebek mellett a gazdaságösztönző csomag meghosszabbítását, illetve az eszközök bővítését. A bejelentett intézkedések az elemzői várakozások alját súrolták, azaz ennél azért többet várt volna a piac. A forint gyengült a bejelentés után.
Egyetértés volt a monetáris tanács tagjai között
Egyhangúlag az alapkamat 1,35 százalékon tartására szavaztak a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsának tagjai a testület legutóbbi, november 17-i kamatdöntő ülésén.