Meghalt Robert Mugabe
Kilencvenöt éves korában elhunyt Robert Mugabe egykori zimbabwei államfő. A hírt a BBC szerint megerősítette az egykori elnök családja.
Meghalt Robert Mugabe
Kilencvenöt éves korában elhunyt Robert Mugabe egykori zimbabwei államfő. A hírt a BBC szerint megerősítette az egykori elnök családja.
Járványveszély: több sertéstelepen is leölték az állatokat Magyarországon
Országszerte több házisertéstelep állatait is el kellett altatni az afrikai sertéspestis (ASP) gyanúja miatt - ezt a magyar hatóságok is elismerik, ugyanakkor a Nébih szerint a betegség továbbra is csak vaddisznókban jelent meg, és a házisertés-állomány tiszta.
Sokkal nehezebb lesz zsiráfot venni
Első ízben vonják nemzetközi szabályozás alá a zsiráfok és a testrészeikből készült termékek nemzetközi kereskedelmét, hogy nagyobb védelmet biztosítsanak a veszélyeztetett fajnak.
Gigantikus, bevándorlást fékező projektet indítanak a csehek
Csehország nyolc és fél milliárd forintnak megfelelő összeggel támogat olyan afrikai országokat, amelyekből sok ember indul útnak, hogy bevándoroljon Európába.
Elképesztő összeget kell Nigériának fizetnie
A nigériai állam kilencmilliárd dollárt, az ország teljes devizatartalékának húsz százalékát veszítette el egy perben pénteken.