Elhárult minden akadály, hogy Gáspár Győző és családja hozzájusson az adóhatóság által korábban lefoglalt vagyonához, miután a december elején a Kúria hatályon kívül helyezte az első fokon eljáró bíróság ítéletét, és új eljárás lefolytatására kötelezte a Nemzeti Adó- és Vámhivatalt - írja a Blikk.
Szerző(k): Szabó DánielAz adóhivatal harmadik negyedéves adóslistájára felkerült Gáspár Győző neve is, összesen 58 millió forintos tartozással. A legnagyobb adósokon összesen 27 milliárdot hajtana be a NAV, a rekorder magánszemélyen 1,2 milliárdot, két cégen pedig több mint kétmilliárdot keresnek.
Szerző(k): Domokos ErikaAz Alexandra áruházlánc kiskereskedelmi és nagykereskedelmi cége is felkerült a NAV nagyadós listájára, így jelenleg hat Matyi Dezsőhöz köthető vállalkoznak van egyenként 100 millió forintnál nagyobb adótartozása az adóhatóság nyilvántartása szerint. A cégcsoport még működő könyvkiadói ellen is indult adóvégrehajtás.
Szerző(k): Domokos ErikaAz online korszak 2014-es bevezetése óta Magyarországon 7,2 százalékponttal csökkent az áfa-adórés. Az Európai Bizottság tanulmánya szerint sikeresek és eredményesek a kormány gazdaságfehérítő intézkedései, amelyeknek köszönhetően feleakkora az adóelkerülés Magyarországon, mint a régió országaiban - tájékoztatta Varga Mihály az MTI-t.
Szerző(k): K. Kiss GergelyEgy gyáli ügyvéd "kiszállt" abból a betéti társaságból, amelynek beltagja volt. Utóbb az adóhatóság rajta követelte a társaság adótartozását, de elfelejtették ügyfélként bevonni az eljárásba. Az Alkotmánybíróság mondta ki, hogy ez bizony alkotmányellenes.
Szerző(k): Németh GézaA NAV október végéig értesíti az adózókat arról, hogy tavaly év végén volt-e adótartózásuk vagy többet fizettek-e be valamilyen adóból. A hivatal sima, barátságos ügyintézést ígér, sokféle egyeztetési lehetőséggel.
Szerző(k): Komócsin SándorEgy magyar magánszemély adóhatósági árverésen vásárolt, de az áfát nem a fordított adózás szabályai szerint fizette, ezért a NAV megtiltotta neki az áfa levonást, ráadásul meg is bírságolta. Az Európai Bíróság másként látta az ügyet.
Szerző(k): Németh GézaJövő év első napjától a bírósági adóperekben már nem feltétlenül lehet benyújtani olyan bizonyítékokat, amelyek nem szerepeltek a megelőző adóhivatali eljárásban, így a cégeknek nagyobb figyelmet kell fordítaniuk ez utóbbira, hogy ne járjanak pórul. A változást az új közigazgatási perrendtartás hatályba lépése hozza magával – tudta meg a Napi.hu a Vámosi-Nagy Erst & Young Ügyvédi Iroda két szakértőjétől.
Szerző(k): Németh Géza