A háztartási energia, a vezetékes gáz és az elektromos energia ára is csökkent.
Szerző(k): L. K.Három éve először két százalék alá csökkent az éves infláció Németországban: a szövetségi statisztikai hivatal kedden közölt előzetes adatai szerint augusztusban 1,9 százalékos volt a fogyasztói árak átlagos emelkedése az egy évvel korábbihoz képest.
Szerző(k): L. K.A csalók magukat rendőrnek kiadva szedik áldozataikat.
Szerző(k): T. E.Arra van szükség, hogy a jövőben a jelenleginál több adatot, információt tudjon tárolni.
Szerző(k): T. E.Magyarország bruttó hazai termékének volumene 2024 második negyedévében a nyers adatok alapján 1,5, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint 1,3 százalékkal meghaladta az előző év azonos időszakit. Az előző negyedévhez képest - a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok alapján - a gazdaság teljesítménye 0,2 százalékkal mérséklődött - jelentette kedden második becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Szerző(k): L. K.A Fővárosi Nyomozó Ügyészség közúti veszélyeztetés bűntette miatt nyomozást rendelt el a büntetőfékező rendőrautó ügyében, de mást nem közölt, így az sem derült ki, hogy ki vezette az autót, amelyről videó is készül.
Szerző(k): L. K.A nemzetgazdasági miniszter értékelte a KSH ma megjelent inflációs adatait.
Szerző(k): L. K.Mozgalmas héten vagyunk túl: a magyar gazdaságnak is kiosztották a bizonyítványt, és mint kiderült, nincs ok a túlzott büszkeségre. A fogadalmak sem maradtak el, hogy legközelebb minden sokkal jobb lesz. Fontos inflációs, ipari és kereskedelmi adatok érkeznek a héten.
Szerző(k): Hercsel Adél