Idén legalább 2300 milliárdot dobhatnak ki az ablakon a fogyasztók, de ennél akár többe is kerülhet a családi költekezésben a drágulás. A boltokban ez 335 milliárdba került az első negyedévben. Ha pedig nem lenne árstop, még - most már 60 milliárddal számolva - nagyobb lenne a drágulás nyugtája. És nem tudni, hol a vége.
Szerző(k): Molnár CsabaRomániában 13,8 százalékra gyorsult az éves inflációs ráta áprilisban a márciusi 10,2 százalékról - adta hírül a román országos statisztikai intézet.
Szerző(k): Domokos LászlóA 10 százalékot közelítő infláció nyomában sincs annak, amennyivel egy év alatt a lakáshitelek drágultak. Az újabb kamatemelések hatására egy húszmilliós kölcsönnek már több mint 30 százalékkal magasabb a törlesztőrészlete, mint tavaly májusban – számolta ki a Bank360.hu.
Szerző(k): Herman BernadettTovább gyorsult a fogyasztói árak emelkedésének üteme Kínában áprilisban az ország több részét sújtó járványhelyzet, valamint a nemzetközi árak emelkedésének hatásaira, miközben a termelői árak növekedése az elmúlt egy év legalacsonyabb szintjére mérséklődött.
Szerző(k): Domokos LászlóSzerbiában az újkrumpli megjelenése új árat is hozott: egy hónap alatt háromszorosára drágult a termény ára, ami igencsak sok, ám csak akkor, ha nem az egy évvel ezelőtti és a mostani árat hasonlítjuk össze.
Szerző(k): Komócsin SándorA hivatalos inflációs adat szerint a fogyasztói árak áprilisban 9,5 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest. Ehhez képest a GKI Zrt.-nek ezer háztartás körében végzett, reprezentatív felmérése szerint a lakosság 22 százalékos áremelkedést érzékelt. Igaz, ez utóbbi adat nem tényeken (árfelírás, kérdőív), hanem érzékelésen alapszik (melyeket erősen torzíthatnak a közelmúlt eseményei).
Szerző(k): Szepesi AnitaA bitcoin hétfőn már tavaly novemberi csúcsához képest 55 százalék veszteségben is járt. Egy elemzés szerint a kriptodevizát birtokló befektetők már mintegy 40 százaléka veszteséges pozícióban ül.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásAz infláció is alaposan átírta a magyar lakosság pénzügyi helyzetét, hiszen az idén sokan már a költéseik visszafogásával, áttervezésével számolnak. A megtakarítással rendelkezdők aránya jelentősen csökkent, az egyes megtakarítási formák kedveltsége pedig átrendeződött: előtérbe kerültek a könnyen pénzzé tehető értéktárgyak, köztük az ékszerek és a befektetési célú aranytömbök – ez is kiderül a BÁV Zálog áprilisi országos kutatásából.
Szerző(k): Herman Bernadett