A gazdasági növekedés érezhető lassulása, az enyhe időjárás és a jelentős energiamegtakarítás a meredeken emelkedő árak mellett az energiafogyasztás 3,5 százalékos csökkenéséhez vezetett Németországban az év első felében az AGEB (Arbeitsgemeinschaft Energiebilanzen e.V.) energiaipari piackutató intézet kedden publikált jelentése alapján - írja az MTI.
Szerző(k): Domokos ErikaAz MNB előrejelzése szerint a rezsicsökkentés csökkentése 3 százalékponttal dobja meg az augusztusi inflációt, amely pedig már júliusra elérhette a 13-14 százalékot. Ebben pedig az a szomorú, hogy a 2023-as autópályadíjakat is az augusztusi inflációhoz kötik.
Szerző(k): Szász PéterA Reuters múlt heti felmérése szerint a Bank of England csütörtökön várhatóan nagyobb mértékben, 50 bázisponttal, 1,75 százalékra emeli a hitelkamatokat, mivel küzd a növekvő infláció ellen, miután több közgazdász is megváltoztatta véleményét.
Szerző(k): Szabó DánielÚgy tűnik, elkezdődött az a folyamat, amelyben az euró spontán háttérbe szorítja a forintot a magyar gazdaságban. Hiába vannak ennek jelentős adminisztratív akadályai, például bért nem lehet euróban fizetni, vannak olyan ágazatok, ahol forint árfolyamának lehetséges további gyengülése már elfogadhatatlan üzleti kockázatot jelent. És a munkavállalóknak is vannak ezzel kapcsolatban elvárásaik.
Szerző(k): Komócsin SándorAz adószabályok fura kötöttségei miatt Ausztráliában azzal, hogy nőtt az infláció, a sörre kivetett adó mértéke is változott. Olyan nagy a változás, hogy még az is lehetséges, hogy tömegek indulnak el a sörtől a bor felé.
Szerző(k): Szabó M. IstvánSokszor észre sem vesszük, hogy kevesebbet kapunk a pénzünkért a boltban, mint egy korábbi vásárlásnál ugyanazokért a termékekért. Az elmúlt másfél évben számos termék kiszerelése lett kisebb, hogy ne változzon meg az az ár, amit a vásárlók megszoktak. A zsugorflációnak is nevezett jelenséget több tucat árunál figyelte meg a Napi.hu a közelmúltban; ezeket most bemutatjuk, és azt, hogyan hat ez az inflációra.
Szerző(k): Szabó DánielA csődbe ment és a polgárháború szélére jutott Srí Lanka nem köti meg az IMF-megállapodást augusztusban. Ranil Wickremesinghe , az új elnök ezt a zavargásokkal magyarázza, szerinte a Nemzetközi Valutalappal kötendő megállapodás egy hónapot késik.
Szerző(k): Szabó M. IstvánSegít a mindennapi pénzügyi döntésekben a Napi.hu. A Financiológus rovatban olvasói leveleket válaszolunk meg, a lapunk csapata és külső szakértők tudását felhasználva. Írjon nekünk bizalommal a [email protected] címre!
Szerző(k): Herman Bernadett