Mennyivel lett függetlenebb, erősebb az Egyesült Államok az idei július 4-re a tavalyihoz képest? Erről kérdezte meg az Economx a szakértőket.
Szerző(k): Vígh GáborAz OECD-ben 4 százalékra lassult az éves infláció májusban. Az OECD 38 országa közül tizenötben lassult az áremelkedés üteme, így Törökországban és Hollandiában, kilencben pedig 0,5 százalékponttal vagy még annál is nagyobb mértéken gyorsult, különösen Csehországban, Görögországban, Mexikóban és Norvégiában, míg tizennégy országban az áremelkedés üteme gyakorlatilag változatlan maradt.
Szerző(k): EconomxKözzétette a friss számokat az Államadósság Kezelő Központ: több mint 2500 milliárd forinttal csökkent az inflációkövető állampapírokban lévő lakossági vagyon 6 hónap alatt. Azonban ennek ellenére sem csökkent a lakosságnál lévő állampapír mennyiség, sőt.
Szerző(k): Sárosi ViktorA szolgáltatások nagyobb, az élelmiszerárak kisebb mértékben drágultak mint Magyarországon. Lehet, hogy fel sem fog tűnni az ottani drágulás.
Szerző(k): EconomxAzt már tudjuk, hogy mivel számol a jegybank, amikor az árréstop kivezetésének hatásairól van szó. Most az illetékes tárcát, az árréstop projektért felelős Nemzetgazdasági Minisztériumot kérdeztük: milyen lesz egy árrésstop nélküli Magyarország.
Szerző(k): Hercsel Adél, Sarkadi-Illyés CsabaGyorsulás helyett lassult a júniusban mért infláció Németországban, éves alapon az energia is olcsóbb lett.
Szerző(k): S. Z.A választópolgár nem azt fogja látni, hogy eddig profitált az árrésstopból, hanem azt fogja érezni, hogy most elveszített egy kedvezményt. Az egyszeri logika azt mondatja az emberrel, hogy ha az árak tényleg visszaigazodnak, akkor politikai szempontból nem tűnik logikusnak kivezetni a választások előtt az árrésstopot. Az Economxnak nyilatkozó közgazdászok szerint óriási politikai kockázata is van az őszi öt százalékos inflációnak.
Szerző(k): Sarkadi-Illyés CsabaA legfrissebb adatok arról árulkodnak, hogy az Egyesült Államokban csökkentek a személyi jövedelmek és kiadások májusban. Nagyon nem ezt várták viszont a szakértők.
Szerző(k): S. Z.