A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a Balatoni Hajózási Zrt. piaci erőfölényével való feltételezett visszaélését vizsgálta . A vállalkozás az eljárás hatására több, a versenyt élénkítő lépést tett, és további, újszerű intézkedéseket is vállalt. A hivatal - tekintettel a kötelezettségvállalásra - jogsértést nem állapított meg az ügyben, így bírságot sem szabott ki - adta hírül a GVH.
Szerző(k): Domokos LászlóTovábbi jelentős akvizíciókat hajtott végre a médiapiacon a Mészáros Lőrinc tulajdonában lévő Talentis Group Zrt., miután a társaság megvásárolta a Magyar Idők kiadóját, és közvetett tulajdonába került a Lapcom, az Inform Média, valamint a Mezőgazda Lap- és Könyvkiadó vállalat - közölte a cég szerdán az MTI-vel.
Szerző(k): Szabó DánielTisztességtelen kereskedelmi és üzleti gyakorlatot folytatott a fogyasztó vélemény tanúsítvány kiállításával és kommunikációjával az Ügyfél Vélemény Vizsgálati Központ Kft. (ÜVVK) - állapította meg a Gazdasági Versenyhivatal (GVH), amely ezért 11 millió forint bírságot szabott ki. Az ÜVVK-t emellett eltiltották jogsértő magatartása folytatásától, és kötelezték, hogy a versenyhivatali döntésről közvetlenül tájékoztassa üzletfeleit, illetve honlapján is tegye közzé a határozat rendelkező részét.
Szerző(k): Szepesi AnitaA Digi Csoport nem ért egyet a GVH múlt héten meghozott elmarasztaló döntésével, a vállalat szerint ők "hiánytalan és pontos információk nyújtásával jóhiszeműen" jártak el az alapeljárás során - közölte a vállalatcsoport.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaA Gazdasági Versenyhivatalnak (GVH) kidolgozott gyakorlata van az árkedvezmények alkalmazása, különösen a black friday és egyéb időszakos akciók alkalmával alkalmazott kedvezményeknél - mondta Polauf Tamás, a CHSH Dezső és Társai Ügyvédi Iroda versenyjogi csoportjának vezető partnere.
Szerző(k): Domokos LászlóFélrevezető közlés miatt a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) - 90 millió forint bírság kiszabása mellett – visszavonta a Digi/Invitel-fúziót engedélyező határozatát, és egyúttal új eljárást is indított, amely a megtévesztés által érintett piacok újbóli értékelését célozza - adta hírüla GVH.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaA Gazdasági Versenyhivatal (GVH) versenyfelügyeleti eljárást indított a Hermina Center Ingatlanforgalmazó Kft. ellen a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmának feltételezett megsértése miatt - adta hírül a versenyhivatal.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaA Gazdasági Versenyhivatal (GVH) versenyfelügyeleti eljárást indított a webáruházat üzemeltető Alza.hu Kft.-vel szemben, mert úgy véli, hogy a vállalkozás "Black Friday" akciója megsérthette a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmát. Az Alza.hu a GVH bejelentésére reagálva közölte, a cég mindig pontos, és az irányadó jogi rendelkezésekkel összhangban álló tájékoztatást nyújt ügyfeleinek.
Szerző(k): Szabó Zsuzsanna