Magyar Péter: Az utolsó héten még kifosztanák Orbánék az államkasszát
A leendő kormányfő azt állítja, hogy teljesen kifosztaná a leköszönő kormány az államkasszát egy határozat alapján.
Egy hét múlva már senkinek sem lesz TB kiskönyve, ezt kell tenni
Digitalizálódik a TB kiskönyv is. Az Államkincstár megosztotta a tudnivalókat és a teendőket.
Nyugdíjasok, figyelem! Elindult a visszaszámlálás, 30 ezer forint a tét
A nyugdíjasok 30 ezer forintja ugorhat kútba, ha például sérülten érkezett vagy később elszakadt az élelmiszer-utalvány. Még 5 napig lehet cserét kérni, így, mutatjuk.
„Letérdelni nem fogunk” – Karácsony nekiment a kormánynak, pénzügyi szakadék szélén Budapest
A Fővárosi Közgyűlés rendkívüli ülésen szólította fel a kormányt, hogy folytassa a tárgyalásokat Karácsony Gergellyel Budapest működtetéséről, mert a jelenlegi finanszírozási rendszer mellett a város hónapokon belül ellehetetlenülhet. A közgyűlés – amelyet a BKV kelenföldi buszgarázsában tartottak – 12 igen szavazattal fogadta el a határozatot. A Fidesz frakció 10 tagja tartózkodott, a Tisza Párt képviselői pedig demonstratívan távol maradtak, arra hivatkozva, hogy „nem kívánnak statisztálni a kormány politikai cirkuszához”. Karácsony Gergely este a Karmelita előtt demonstrált.
A nyugdíjasok 30 ezer forintja ugorhat kútba, ha ezt nem teszik meg
Nem kell megijednie senkinek, ha elszakad az élelmiszer-utalványa, de fontos tudni, hogy cserét csak december 10-ig kérhetnek a nyugdíjasok.
Figyelem: leálltak az Államkincstár szolgáltatásai, ez áll a háttérben
Október 10-12. közötti karbantartás miatt elérhetetlen a WebKincstár, a MobilKincstár és a TeleKincstár is. Új tranzakciókat legkorábban hétfőn lehet majd végrehajtani.